Minden pasi őt bámulja, amint belép. Nagyon jó csaj, de nem ez a valódi oka a figyelemnek. Egyrészt ismeretlen, friss hús, az pedig mindig izgalmas, másrészt viszont látszik, hogy nem tudja, hová érkezett. Vagy nagyon is tudja, csak így akar kitűnni a többi lány közül? A feszes farmer megmutatja a csípője ívét, a felsőjén átsejlik a melltartója. Az anyag hálószerű, de elég sűrű, hogy eltakarja a finomabb részleteket. Szexi. Kár, hogy egy klántag oldalán érkezett, mert ezek szerint foglalt.
Talán ez a csaj eddig azt sem tudta, mi a Kondor-klán, ugyanis hatalmas szemeket mereszt a klub díszletére és vendégeire. Érdekes egyveleg, meg kell hagyni. Öltönyös férfiak, a csajok többsége is kiöltözik, viszont a dekoráció a törzsi múltat idézi. A falakon hatalmas, harci maszkok lógnak, a világítást hamis fáklyák szolgáltatják, és mostanában beújítottunk pár gyertyatartónak használt koponyát is. Valódiak. Sokat ölünk.
Nem kéne stírölnöm ezt a csajt. Valakivel jött. Ott a pasi az oldalán, leülteti egy asztalhoz, majd a pulthoz siet, hogy italokat rendeljen kettejüknek. A lány bámészkodik, a szeme csillog, izgatott, olyan, mintha keresne valakit.
Kár, hogy nem engem. Talán bemutatkozni azért odamehetnék. Mondjuk, hogy nem láttam, hogy mással jött. Ártalmatlan félreértés csupán.
Előveszem a leglehengerlőbb vigyoromat, az asztal felé indulok, a csaj észrevesz, elképed, fogalmam sincs, miért – talán ismerjük egymást? – majd lesüti a szemét.
Baszki, lehet, hogy már dugtunk?
Elbizonytalanodom. A haja rövid, csak az válláig ér, egy ezüst orrkarika van a jobb cimpájában. Erre emlékeznék – asszem –, de az utóbbi időben is csináltathatta.
Nem, talán mégsem jó ötlet odamenni. A csaj foglalt, de valahonnan ismerős vagyok neki, ami arra enged következtetni, hogy egyszer már meghúztam, vagy rosszabb… kikosarazott.
De az arca egyáltalán nem rémlik!
Félszegen tartok felé, a kezemet zsebre vágom, kitapintok benne egy müzliszeletet, ami már egy hónapja nálam van. A lány egy pillanatra felnéz, majd a pult felé, és mire észbe kapok, a pasija már le is ül mellé két pohárral, amik színültig vannak valami áttetsző, szénsavas itallal, és lime-karika csüng a peremükön.
Legfőbb ideje visszavonulót fújnom. Ez a csaj nagyon foglalt, és nagyon nem akar velem dumálni.
A pult felé oldalgok, hátat fordítva az új húsnak, és igyekszem kiverni őt a fejemből. De a tekintete… Honnan ismerhet? Ezekre a hatalmas, barna szemekre emlékeznék… Jó, az igazság az, hogy itt szinte mindenkinek barna szeme van, de az övé cicásan van kihúzva, baromi hosszúak a pillái, és…
– Mit adhatok? – kérdi Rebecca a pultnál.
– Még dolgozol? Azt hittem, Kornelius nincs oda a dologért.
– Ó, nincs, de nem akar korlátozni. – Rebecca felkönyököl a fényes márványra, és hátrasimít pár hullámos tincset az arcából. Hosszú, fekete haja van, ami mindig az útjába kerül. A pasija pedig a melója útjába. Azt mondják, mióta Neelsszel kavar, alig kap jattot, és a többség igyekszik nem tőle rendelni. Mégiscsak a vezér csaja, senki nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy kikezdett vele. Én meg aztán főleg nem. Úgy teszek, mintha soha meg sem fordult volna a fejemben ez a nő. Azt pedig soha nem merném hangosan kimondani, amit valójában gondolok: Rebecca sokkal jobbat érdemel Neelsnél.
– Csak egy tonikot kérek. Ma még észnél akarok lenni – felelem végül, és megint a müzliszeletet tapogatom a zsebemben. Rebecca kibont előttem egy üveget, pohárba tölti a tartalmát, majd egy ugyanolyan lime-szeletet biggyeszt a szélére, mint…
– Te ismered azt az orrkarikás csajt? – A hátam mögé biccentek.
Rebecca kikukkant mögülem, hunyorog, majd visszahúzódik.
– Sosem láttam. Ismernem kéne?
– És a pasiját?
– Ő Pascal. Pascal Asensi. Nem sokat jár ide, pár éve, amikor kezdett a klánban, többet láttuk. Szerintem te is itt voltál már.
– Lehet – mormogom. – Akkor nem sok esély van rá, hogy lefektettem a csaját, igaz?
Rebecca felnevet.
– Darius, ne mondd nekem, hogy már nem is emlékszel, kivel feküdtél le, és kivel nem!
– Eddig azt hittem, emlékszem. De ez a csaj úgy nézett rám, mintha valami rossz emlék lennék neki.
– Talán csak zavarba jött a cuki pofidtól. – Rebecca megcsipkedi az arcomat, mintha valami kölyök lennék, ő meg egy öregasszony.
– Állj le! – Elhessegetem a kezét. – Neels mindjárt itt van, nekem pedig még szükségem van a tökeimre.
Rebecca felnevet.
– Nem olyan féltékeny ő!
Mielőtt felelhetnék, két kezet érzek a vállamon, rám nehezednek, már időm sincs megfordulni. Valaki a nyakamba csókol.