Hosszú taxizás után érünk fel a lakásba, Arlo azonnal az ajtónak dönt, és vadul kezdi csókolni a nyakamat. A keze a fenekemet markolja, és megborzongok minden érintésétől. Istenien csinálja, remeg a lábam az izgalomtól. Most eszmélek csak rá, mennyire hiányzott már, hogy valaki rendesen megdugjon!

Arlo átterel a lakáson, folyamatosan azt suttogja, hogy mennyire kíván, és mennyire csodálatos vagyok, én pedig nem látok és nem hallok semmit rajta kívül. Mire észbe kapok, már az ágyon fekszünk, én alul, ő rajtam, nekikezd a levetkőztetésemnek.

Teljesen elvesztette a fejét, lerángatja rólam a ruhákat, én pedig csak nevetek, majd amint alkalmam nyílik, leveszem róla az ingét. Nagyon helyes így, félmeztelenül, kócos hajjal és tompán csillogó szemmel. Nincs annyira izmos, mint Darius, de azért elég jók az adottságai. És ő is nagyon jóképű. Arra tökéletes, amire nekem most szükségem van: egy kötetlen, búfelejtő kefélésre. Nem vagyok oda az egyéjszakásokért, de ma ez sem érdekel. Ma semmi sem érdekel, csak ki akarom ereszteni végre a gőzt. Nem fogunk lebukni. Az kizárt.

Arlo keze hevesen és összevissza jár rajtam, minden porcikámat felfedezi, én pedig cseppet sem bánom, hogy most nőként tekint rám. Szédelgek a piától, élvezem, ahogy csókol, ahogy a mellembe szív, végignyalja a hasamat, majd leér a puncimig, és azt is felfedezi a nyelvével.

– Jó a technikád – nyögöm két mélyebb sóhaj között.

– Várd ki a végét! – nevet a combom közé, azzal mélyen belenyal a hüvelyembe. Összerándulok a gyönyörtől. A farkát akarom. Most!

– Vedd fel a gumit, és dugj meg! – lehelem, mire Arlo szó szerint belenevet a puncimba.

– Tudtam, hogy imádsz baszni! Látszik rajtad!

Mi a fasz?

– Fogd be, és csináld! – vetem oda ingerülten. Most ezzel arra céloz, hogy lotyónak tart? Talán nem is kéne folytatnom.

Ingerülten figyelem, ahogy leveszi a nadrágját, majd az alsóját, ami alól előbukkan a farka. Nem túl hosszú, de szép vastag, kellemes ívvel. Én pedig kibaszottul be vagyok indulva a szájmunkája után. Végül is eddig kedves volt. Folytatom.

Arlo a lábam közé ereszkedik, a makkját a bejáratomhoz igazítja.

– Még fel sem vetted a gumit!

– Ja! Persze, a gumi – szól mogorván, és kikel az ágyból, majd több fiókot is felkutat, mielőtt végül talál egy csomagot, és diadalmasan felmutatja. – Elégedett vagy?

– Csak vedd fel, és csináljuk! – felelem kelletlenül. Ha már eddig eljutottam, nem akarom feladni. Vajon Darius milyen lenne? Volt rajta gumi, amikor a raktárban megpakolta azt a lányt? Nem emlékszem rá, de abban egész biztos vagyok, hogy ő jobban el van látva méretekkel, és valószínűleg odaadóbb is az ágyban. Minden kis rezdülését figyelte annak a lánynak, amikor épp nem velem szemezett.

Most nem erre kéne gondolnom, igaz? Egy másik sráccal vagyok, Darius pedig talán már a második partnerét fogyasztja ma éjjel. Biztos nagyon hiányzott a dugópajtijainak az elmúlt egy hónapban…

Arlo felküzdi az óvszert a farkára, és megint rám fekszik.

– Lazíts már! – szól lágyan, de van egy furcsa él a hangjában. – Nem a seregben vagyunk.

– Az kéne még – felelem, és Arlo végre belém hatol.

Meglepődöm.

Nem érzek semmit.

Illetve de, érzek, határozottan behatolt a testembe, de valahogy nem erre számítottam. Az eleje olyan jól indult, ám mostanra annyira elidegenítő lett az egész, hogy akármi lehetne bennem, ugyanolyan érdektelen lenne, mint a farka.

Arlo mozogni kezd, én pedig azon töprengek, hogy vajon mi lehet a baj. Valószínűleg mégsem működik köztünk annyira a kémia, mint az elején hittem. Ő azonban határozottan jól érzi magát. Pumpál még egy darabig, én pedig várom a csodát, míg végül megszólalok.

– Kipróbálunk egy másik pózt?

– Persze! – feleli lelkesen. – Fordulj meg, és térdelj!

Kíváncsi leszek. Hátha mégis tud valamit mutatni, amit én is élvezek. Megteszem, amit mond, és ismét érzem magamban. Az első lökésnél végigszáguld rajtam egy kéjes hullám, azonban rögtön a másodiknál elmarad. Nem érzek semmit, csak súrlódást és mardosó csalódottságot. Kizárt, hogy nekem ma orgazmusom lesz, és ez ennek a hülye fasznak a hibája. Miért kellett megint valami undok megjegyzést tennie?

Arlo bőszen lökdös, én pedig eltöprengek, hogy le kellene állítanom. Vagy hagyjam elmenni, hogy legalább neki legyen egy jó estéje?

A tempó lassul, már valósággal lagymatag. Talán észrevette, hogy nekem nem jó ?

Hátrapillantok a vállam felett, és meghűl bennem a vér. Arlo kezében ott a telefonja, és a kamera egyenesen engem figyel.

– Mit csinálsz? – kérdem döbbenten.

– Semmit. – Arlo csak mozog, és tartja a telefont. Elhúzódom tőle, és szembetérdelek vele az ágyon.

– Tedd le a telefont! Ugye nem fotózol, vagy ilyesmi?

– Miért? – Arlo kitartóan szegezi rám a kibaszott készüléket. Elvakít a vakuja fénye. – Az baj?

– Baromira nem engedtem meg, hogy lefotózz!

– Nyugi már, Jamie! Csak magamnak lesz! Minden srác ezt csinálja! Persze ezt te nem tudhatod, mert lány vagy.

– Kurvára nem érdekel, hogy mit csinál minden srác! Töröld le! – kiáltok rá, és ki akarom venni a kezéből a kurva telefont, de gyorsabb nálam, és elrántja. – Törölj le minden szaros képet, vagy akármit!

Arlo lemászik az ágyról, a szoba közepére áll, és bőszen nyomkodja a kijelzőt.

– Csihadj! Mindjárt letörlöm!

Nem nyugszom, odaugrok, és végre kitépem a kezéből a szaros mobilt. Végigpörgetem a galériát, de csak a hülye fejéről készült szelfiket találok benne. Megnézem a lomtárat is, de üres.

– Látod? Letöröltem. Baszki, Jamie, te aztán érzékeny vagy. Nem csoda, hogy nem bírod a strapát.

Ez már kibaszottul több a soknál.

– Bekaphatod! – A kezébe nyomom a mobilt, és a ruháim után indulok.

– Te is bekaphattad volna, akkor legalább egyikőnknek jó lett volna – szól undok mosollyal Arlo.

– Menj a picsába! – felelem, és felhúzom a bugyimat, majd a melltartómmal kezdek bajlódni.

– Elmentem volna, ha nem rinyálsz a gumi miatt. – Arlo leül az ágyra, és felsőbbséges vigyorral nézi, ahogy felrángatom a nadrágomat.

– Faszfej vagy! – állapítom meg, és magamra veszem a pólómat.

– Te meg egy hisztérika. Nem vagy a klánba való.

– Egy olyan büdös tapló sem, mint te – vetem oda neki.

– Na látod, ebben egyetértünk. A faszom se akar a kurva klánban izzadni. Lyuggassa ki magát, aki van olyan hülye.

Földbe gyökerezik a lábam. Mi van? Arlónak nem is fontos, hogy a klánban maradjon? Semmi tétje nem volt neki, hogy megszegte Kornelius parancsát? A rohadt életbe már! El akarok tűnni innen, amilyen gyorsan csak lehet.

– Akkor minek léptél be?

– Apám ragaszkodott hozzá. Nekem egy púp a hátamon az egész – veti oda Arlo. – Hazatalálsz, ugye? – kérdi ravaszul.

– Kurva messze vagyunk a belvárostól. Nincs annyi pénzem taxira! – döbbenek rá.

– De van lábad. Azt hiszed, hogy bárhova is elfuvaroztatom a seggedet, miután így beszéltél velem?

– Dögölj meg! – vetem oda, és elindulok a kijárat felé.

Teljes erőből vágom be magam mögött az ajtót, és hirtelen, a semmiből erednek meg a könnyeim. Hát ezt nem kellett volna. Ezt rohadtul nem. Ez már nem csak kiábrándító, hanem ijesztő is. Miért volt velem ilyen kedves az elején, és hová tűnt az egész, amikor nem az történt, amit ő akart?

Kilépek az utcára, és a világ homályos fénypontok összessége. Pislognom kell, meleg könnyek gördülnek le az arcomon, és elindulok a kis utcán vissza, Vittoro belvárosába. Végigveszem a lehetőségeimet. Ha most taxiba szállok, akkor már nem lesz pénzem kifizetni a szállásomat. Ha felhívom Pascalt vagy bárki mást, tuti el kell mesélnem, hogy mi minden szarság történt velem mostanában. Megnyitom a térképet, hogy csekkoljam, mennyi gyalog az út vissza a központba.

Bassza meg. Több mint két óra. Én pedig piszkosul részeg vagyok és halálosan kimerült. Muszáj lenne szereznem egy fuvart, és utána szállást, de…

A telefonom bejövő hívást jelez. Lepereg előttem az életem, amikor a jelzőn Kornelius Kondor nevét pillantom meg.

Nem, ez nem lehet! A kurva életbe! Máris megtudta? Hogy? Mindenhol szeme és füle van? Arlo már be is árult neki? Ki vagyok rúgva? A kurva életbe, most biztosan ki vagyok rúgva!

Egész testemben remegek. A tenyerem izzad, majdnem kicsúszik belőle a telefon. Nem, ez nem lehet igaz, de a telefon kitartóan csörög, és bárhányszor is olvasom, ez bizony Kornelius neve! Mi lenne, ha nem venném fel? Mi lenne, ha…

Tök mindegy. Úgyis kiderül. Talán nagyobb bajba kerülök, ha most nem felelek a hívásra.

– Tessék, uram! – szólok bele egérkehangon a készülékbe.

– Minden oké? – kérdi szárazon Kornelius.

Most színt kéne vallanom? Ez egy teszt?

– Miért kérdezi, uram? – nyögöm elhomályosodó látással. Tuti hallja a hangomon, hogy tudom, bajban vagyok.

– Csak lecsekkollak. Valami nincs rendben, igaz? – kérdi szigorúan. – Ha segítség kell, szólj. Most.

– Minden a legnagyobb rendben – suttogom.

– Hazudsz – morogja. – Valaki nem engedi, hogy válaszolj? – Kornelius izgalomba jön, mint a prédáját kiszúró ragadozó. Hirtelen tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy ha valaki most bántani akarna, akkor ő félszavakból is rájönne, és lecsapna az illetőre. Azonban sajnos itt ma én vagyok a bűnös.

– Nem erről van szó.

– Egyedül vagy?

– Igen, csak… – Most mit csináljak? Mi van, ha mégsem tudja? Mi van, ha…

– Küldjek érted kocsit?

Nem! Akkor rájön, kinél jártam!

– Nem szükséges, uram. Csak… eltévedtem. Vissza kéne taxiznom a belvárosba, de akkor nem marad pénzem motelre.

– Vagy úgy. Adok neked szállást. És tudok érted autót is küldeni.

– Már… hívtam egy taxit. De a szállást elfogadom.

– Rendben. Gyere a Celestina hotelbe. A recepción tudni fogják, mi a teendőjük.

– Köszönöm – rebegem.

– Ha bármi gond van, hívj.

– Igen, uram! – motyogom. Kornelius köszönés nélkül bontja a vonalat. Belebámulok a sötét utcába, potyognak a könnyeim, eláztatják a pólómat, ráz a keserves sírás.

Nem tudja. Még nem tudja. Vajon le tudom tagadni? Arlo nem akar klántag lenni, de tuti baromi dühös lenne az apja, ha kirúgnák. Hiszen ő maga mondta! Nem fogja elárulni senkinek, hogy mi történt köztünk! Ennyire nem lehet gonosz, hisz többször is megvédett, és kedves volt velem… csak… most nagyon részeg, akárcsak én. Talán nem is gondolta komolyan, hogy nem akar klántag lenni. Kimerült, mint mindannyian. Tele van a töke. De holnapra kijózanodik, és máshogy látja majd a dolgokat.

Elindulok a kihalt utcákon, szeretnék egy kicsit eltávolodni Arlo lakásától, hogy ne tudja a taxis összekötni a szálakat, és ne adj’ isten hírt adni Korneliusnak. Jó húsz perc séta után merek csak kocsit kérni, amivel egyenesen a parti sétányra hajtatok, és a Celestina hotel előtt szállok ki. A pénzemből épp csak futja a taxira. Belépek az elegáns hallba. A mennyezete égig ér, gigantikus kristálycsillárok lógnak róla, minden ragyog a fényükben: a márványpadló, a pult, a lobbikocsi, és az üvegasztalok, amik körül bársony fotelek sorakoznak.

Idegesen lépek a recepcióhoz, voltaképp arra számítok, hogy el fognak zavarni, hisz mit keresnék itt a közönséges pólómban és farmeremben, ez nyilvánvalóan egy luxushotel, ahol én soha az életben nem engedhetek meg egy éjszakát.

– Elnézést – motyogom a recepciós hölgynek, aki kosztümöt visel, halvány, de precíz sminket és egy rendkívül szoros kontyot. – Én Jamie Asensi vagyok.

A hölgy egyből barátságosan rám mosolyog, majd megfordul, és leakaszt egy súlyos kulcstartót a mögötte lévő falról.

– A 832-es szoba az öné, Asensi kisasszony. Ma Kondor úr vendége, bátran rendeljen a szobaszervizzel bármit.

Hát persze, ez, meg a szigeten az összes hotel a Kondor család tulajdona.

Csak bámulom a felém nyújtott kulcsot, a csend kínosan hosszúra nyúlik, mire észbe kapok, hogy most el kéne vennem, és mondanom kéne valamit.

– Köszönöm – nyögöm kiszáradt torokkal. Biztosan iszonyú piaszagom van. Hirtelen mellettem terem egy lobbifiú.

– Nincs csomagom – mentegetőzöm. Annyira kínosan érzem magam. Nem csak mert részeg vagyok, és nem illek ide – ide sem –, hanem mert úgy tűnik, Kornelius tényleg jóindulatúan segít nekem. Én pedig átvertem, és ha ez kiderül, akkor jól le is járatom magamat. Hatalmas csalódást okozok majd.

– Azért segítek megtalálni a szobát, kisasszony, és felveszem a rendelését, ha óhajt valamit enni vagy inni – feleli a fiú, akiben felismerek egy fiatal klántagot. Valószínűleg jól fizető állás ez itt neki, a turistáknak pedig a leghalványabb fogalmuk sincs, ki is ő valójában.

– Köszönöm – köszörülöm meg a torkomat. A továbbiakban egy mukkot sem szólok, még levegőt is alig veszek mellette. Bármi hangzana is el köztünk, biztosan visszajutna Korneliushoz. Így legfeljebb a kisírt szememről és a rémes alkoholszagomról tud beszámolni.

Bassza meg.

Le fogok bukni.