Vittoro soha nem hatott még ennyire idegennek. Eljöttem, de nincs kivel találkoznom. Nem merem felhívni a barátaimat vagy az unokatestvéremet. Akkor el kellene mesélnem nekik, hogy bánnak velem a többiek.
Összehúzom magam a gondolatra, láthatatlanná akarok válni. Nem akarok beszélni róla, márpedig biztosan kiderülne. Talán már tudnak is róla – talán pletykákat is hallottak rólam. Hogy én vagyok Fióka kurvája, mindenkivel lefekszem, semmire sem vagyok jó, állandóan gúnyolnak és bántanak. Ha kiderül, hogy Dariusszal laktam együtt, akkor róla is mesélnem kéne. Arról, hogy azt hittem, majd pont én leszek neki az a bizonyos, különleges lány, aki „megszelídíti”, aki nem csak egy éjszakára kell neki. Ami aztán olyannyira nem bizonyult igaznak, hogy már látni sem bírt többé. Boldog volt, hogy kiköltözik tőlem.
Istenem, nem tudok szabadulni az utolsó hozzám intézett szavaitól! Csak dugni akart. Ez nem igaz, ugye? Nem lehet igaz. Csak le akart rázni vele, mert elege lett a köztünk lévő status quo-ból.
De a picsába már, hisz akkor is így köszönt el! Durván, félvállról, épp csak véletlenül.
Mert muszáj volt. Ha tehette volna, kikerül. Darius egy rohadt faszkalap!
Végig hülyített engem. Vagyis az elején… Aztán tett rám.
Összeszorul a torkom, de most nem sírhatok. Egy mellékutcában baktatok, a tengerpartra tartok, de így is félek, hogy összefutok valakivel. Minek jöttem el egyáltalán? Bár a viskó sem lenne jobb. Üresen áll, már nem fogom hallani Darius mocorgását és szuszogását. Nem kelek fel arra, ahogy felnyög a rémálmaitól, és nem fogok késztetést érezni, hogy átmenjek hozzá megkérdezni, minden rendben van-e. Hogy emlékeztessem, csak egy álom volt, nem a valóság. Hogy biztonságban van.
Rengeteget gondolkodtam rajta, mi kísértheti. Az árvaház? Az utcán töltött napok? Az apja halála? Vagy minden egyszerre? És miért jött elő pont az elmúlt időszakban? Az elején semmi gondja nem volt. Aztán egyszer csak átszakadt a gát, és a tudatalattija éjjelenként a felszínre tört, mint valami mérgező gejzír. Napról napra egyre rosszabbul lett, ahogy az alvása megváltozott.
Az alvásmegvonás súlyos kínzás. Darius szenvedett. Valamitől egész biztosan szenvedett.
De nem akarta velem megosztani. Mert semmi közünk egymáshoz.
Kiérek a partra azon a szakaszon, amit elzárnak a turisták elől. Előttem meredeken vezet le egy sziklába váj kis ösvény, apró öblöt fog közre, épp csak látni még a ráboruló növények árnyékában. A nap már közelít a tengerhez, lassan lebukik a láthatáron. Elvakítanak az aranyló, kellemesen melengető sugarak, amik át-átszöknek a levelek között, mialatt lefelé tartok a fehér homokot nyaldosó csipkés habok felé.
Ebben a negyedben csak klántagok és azok hozzátartozói járhatnak, magas, vastag fal rejti el a Vittorót ellepő jómódú külföldiek elől, akik a sziget fő bevételi forrását jelentik.
Persze ennek is megvan az ára, méghozzá a szigetlakók nyugalma. Csak bizonyos szakaszokon élvezhetjük az elzárt életünket, a legszebb tengerpartok és városrészek pedig állandóan nyüzsögnek a turistáktól.
De nem itt és nem ma este. Teljesen egyedül vagyok, valószínűleg mindenki más, aki betehetné ide a lábát, vagy a Tropicóban, vagy egy másik klubban bulizik. Nekem is ezt kéne tennem, de akkor tuti összefutnék egy csomó ismerőssel. Ha a Tropicóba mennék, akkor tuti találkoznék Dariusszal is. Már biztosan csajozik. Mi több, valószínűleg épp megdug valakit.
Elszorul a torkom a gondolatra. Soha többé nem akarom őt másik lánnyal látni. Már el sem tudom képzelni, egyáltalán hogy voltam képes valaha izgatottan, nem pedig bánattal és csalódással tele figyelni, ahogy valaki máshoz ér hozzá. Erre már nem leszek képes. Jobb, ha messzire elkerülöm a Tropicót.
Leérek a partra, leveszem a szandálomat és megindulok a meleg, lágy homokban. Csiklandozza a talpamat, néha meg-megszúr egy kagyló, a hullámok vadul morajlanak előttem. A part kihalt, csak egy sirály kacag a távolban egy bóján ülve. Ide alig érnek le a város zajai. A sós, dagály keltette szél meglobogtatja a hajamat, ahogy leülök a csendes magányban.
Csak bámulok magam elé, hipnotizálnak a hullámok. Egyedül vagyok. Bánom is, meg nem is. Most legalább senki sem bánt.
Kifújom magamat. Lehunyom a szememet. A világ vörös a szemhéjamon át, amin átsejlik a lebukó nap fénye.
Darius.
Darius, mi történt veled?
Mögöttem léptek susognak a homokban. Összerezzenek, hátranézek. Nem vagyok biztonságban itt egyedül. Magas férfialak közelít a félhomályban, egyedül van, de így is arra késztet, hogy felpattanjak a homokból, mert nem tudom, ki az, fogalmam sincs, milyen szándékkal érkezik, és talán szeretne belém kötni.
– Csak én vagyok, Jamie – rikkant Arlo. – Pihenj, katona! – fűzi hozzá vidáman.
Elmosolyodom, visszahuppanok a homokba.
– Nem bulizol? – kérdem, és igyekszem eltitkolni, mennyire örülök neki, hogy látom. A kezében egy kétliteres, teli üdítőspalackot hoz, valószínűleg valami bekevert piával. Ahogy közel ér, megérzem a parfümje illatát és némi dohányfüstöt. Kipirult, kissé leizzadt, valószínűleg már van benne pár pohárral.
– A Tropicóban voltam, de ahhoz már túl részeg vagyok, hogy ott folytassam az estét – vigyorog rám, majd levetődik mellém a homokba. – Kornelius nem tűri, hogy berúgjunk, és cigizni sem szabad a klántagoknak.
– Mi még nem vagyunk klántagok – mutatok rá. Most nekem is kedvem támad elszívni egy cigit. Megnyugtatna. Ellazítana. Arlo pedig, mintha olvasna a gondolataimban, elővesz egy dobozzal és megkínál. Kihúzok egy szálat, és elfogadom a tüzet. Mikor is cigiztem utoljára? Talán akkor, amikor utoljára dugtam az exemmel. Jó régen…
– Kérsz? – cisszenti fel az üveget. Narancs és alkohol szaga árad belőle. – Nem gináztam be – teszi hozzá nevetve, majd látványosan iszik bele, pár decit egyből el is tüntetve.
– Vodkanarancs?
– Aha. Szereted? – választ sem várva nyomja a kezembe a palackot, én pedig felelet helyett meghúzom. Langyos és nagyon tömény ital. Több benne a vodka, mint a narancs. Megborzongok, majd visszaadom Arlónak az üveget. Valósággal égeti a nyelőcsövemet a pia.
– Szóval a Tropicóhoz már túl részeg vagy. De mi van az Abszurddal? Vagy a Zöld Gekkóval? Ezekre a helyekre nem jár Kornelius. – Elfojtok egy böfögést. A gyomromban lávaként kavarog a vodkanarancs. Leszarom. Elegem van mindenből, ma csak ki akarok végre kapcsolni. Nagyot szívok a cigiből, beleszédülök.
– Tudod, valaki mindegyik helyről hiányzik – suttogja Arlo, majd ő is rágyújt egy szál cigire, mélyet szív belőle, lassan, álmatagon fújja ki a füstöt, és közben engem figyel. Aranylik a szeme a lebukó nap fényében.
– Kicsoda? – kérdem szinte felháborodottan. Most mire célozgat?
– Te. Nekem ma este kifejezetten veled van kedvem bulizni – vigyorog rám bágyadtan. Elázott. Részeg, azért mond ilyeneket. Ennek nem lenne szabad örülnöm, ez olyan szánalmas, de jobban fűtenek a szavai, mint az a bivalyerős keverés, amivel megkínált.
– Miért? – kérdem gyanakvón.
Meghúzza az üveget – most sem sajnálja magától az italt –, majd átnyújtja nekem. Beleszívok a cigibe, mielőtt innék.
– Haverok vagyunk, nem? – kérdi édes, álmatag mosollyal. Nagyon berúgott. Nevetnem kell rajta. – Most mi ilyen rohadt vicces? – kérdi ingerülten. – Talán nem vagyunk?
– Dehogynem. Csak nem láttalak még részegen.
– Én se téged. Meg a pasidat sem. Ennyire elázva még soha.
Megkeseredik a vodkanarancs a számban.
– Darius nem a pasim. Semmi közünk egymáshoz, már ezerszer elmondtam!
– Tudsz róla, hogy csajozik, ugye?
– Nem… vagyis gondoltam… Mondjuk, hogy igen.
– Szar lehet. Komolyan sajnálom – biccent Arlo, és újra iszik.
– Utoljára mondom, hogy… – kezdem felháborodva, de Arlo elcsitít.
– Leég a cigid.
Szipogok, beleszívok.
– De tudod, mit? – Ő is vesz egy mély slukkot, majd kifújja a partot nyaldosó habok felé. – Hiszek neked.
Ingerülten húzom meg az üveget. Darius részegen csajozik. Hát ez kurva jó! Tudtam, de valahogy mégis sokként ér a hír.
– Ne gondolj most rá. Amúgy tudtad, mit vállalsz vele, nem?
– Azt mondtad az előbb, hogy elhiszed, hogy nem voltunk együtt. – Az egyik karommal átkarolom a térdemet. Kezdek fázni. Sőt, vacogni. Sírni akarok. Megint minden kibaszottul túl sok. A kezemet nyújtom az üvegért, és meghúzom. Be akarok rúgni. Felejteni akarok.
– Úgy értettem, elhiszem, hogy most épp nem vagytok együtt. De valami volt köztetek. Ezt te is belátod, nem?
Hallgatok. Volt köztünk valami, de nagyon nem az, amire Arlo gondol.
– Nem feküdtünk le. Se tapi, se egy csók. A legtöbb, ami történt köztünk, az egy bizalmasabb beszélgetés volt, de az sem szexről szólt.
Arlo felhorkan, visszaveszi az üveget.
– Darius mekkora egy balfasz! – nevetgél, és egy utolsó szívás után elnyomja a cigijét a homokban. Újra meghúzom az üveget. Darius nem volt balfasz. Csak hátat fordított nekem.
– De gondolom, láttátok ti is, hogy mostanában nem voltunk jóban.
– Rájött, hogy nem fog megkapni, vagy mi? – horkan fel Arlo. Bizsergető bizonyosság tölt el attól, hogy a saját gondolataimat hallom vissza a szájából.
– Nekem is ez jutott eszembe, de igazából nem tudom. Nem beszéltük meg. Ma kicuccolt, és… szóval szerintem el sem akart köszönni. – Lesütöm a szememet, belém hasít az emlék. Baszd meg, Darius! Akkora egy fasz vagy! Cserben hagytál! Kibaszottul magamra hagytál a szarban!
Mire észbe kapok, már a fejemet fogom, a mellkasom összerándul a fájdalomtól. Nem, nem, nem akarok erre gondolni!
– Hé! Nyugi, Jamie! Ne emészd magad miatta! Kurva jó csaj vagy, minden ujjadra találsz másik pasit. Felejtsd el ezt a pöcsfejet!
– Én már elfelejtettem, csak… – Arlo a kezembe nyomja a palackot, hosszan kortyolok belőle, hogy ne kelljen folytatnom az elkezdett mondatot, ugyanis fogalmam sincs, mi a vége. Miután újra merőlegesen áll a nyakam a vállamon, felsóhajtok, és meg is szédülök. Most Arlón a sor, hogy kortyoljon, és el is juttat minket az üveg alsó harmadáig.
– Amúgy kivel kavar? Ismerem? – bukik ki belőlem a kérdés.
– Én sem ismerem. Hosszú, fekete haja van, nagy segge és alacsony.
– Ez a lányok felére ráillik Betrán.
– Ja – nevet fel Arlo. Újabb cigit vesz elő, majd felém nyújtja a dobozt. Elutasítom. Didergek, szédelgek, sírni akarok.
– Nem hoztam a zakómat – mormogja Arlo, miközben a cigit a szája szélébe akasztja, és beleszív, a gyújtó lángjába tartva a végét. – Pedig most odaadnám neked. Visszamenjek érte? – fúj ki egy nagy adag gomolygó füstöt.
– Nem kell. Ne menj el – suttogom. Különös a hangom. Gyengéd. Vágyom rá, hogy Arlo a közelemben legyen, ő pedig ezt megérzi, és mellém húzódik.
– Örülsz, hogy itt vagyok? – dorombolja lágyan. Valami átfordul bennem. Darius emlékére úgy borul rá Arlo közelsége, mint egy sebtapasz a vérző, nyílt sebre.
– Aha. Nagyon is – suttogom. Szédelgek, de ez nem tántorít el attól, hogy még többet igyak.
– Én is nagyon örülök, hogy megtaláltalak, Jamie.
Nem lenne szabad ilyen közel engednem magamhoz, de bódító a gondolat, hogy hozzám ér.
Az írisze a lágy fényekben akár a színarany. Sosem láttam még hasonlót. A tenyere a kézfejemre csúszik, és mintha elektromos áram futna végig a bőröm alatt. Ezt nem lenne szabad.
– Mi van, ha meglát minket valaki? – suttogom.
– Nincs itt senki – néz körbe Arlo, és valóban. A kis partszakasz üres, a mögöttünk magasodó sziklák jótékonyan rejtenek el minket. Rajtuk a magasban burjánzik a növényzet, árnyékot vet a kis öbölre. Azonban engem aggaszt a helyzet, túl kockázatos. Hiába isteni érzés az érintése, kihúzom a kezemet az övé alól. Arlo arca csalódott fintorba rándul, de nem tágít.
– Nagyon csinos vagy ma – suttogja. Nem is tudom, mikor mondtak ilyet nekem utoljára. Az exemmel négy hónapja szakítottam, mert nem támogatta a klános terveimet. Az igazság az, hogy nem is hiányzik, úgy érzem, nem sok lett volna már hátra nekünk, akkor sem, ha nem ilyen negatív.
– Csak ma? – kérdem huncutul.
– Mindig gyönyörű vagy – feleli Arlo, és közelebb hajol. A lehelete megsimogatja az arcomat. Az ajkát figyelem. Az alsó telt, a felső íves, szögletes, akár két apró hegycsúcs.
– Akkor is, amikor a porban fetrengünk? – kérdem nevetve.
– Fetrengve vagy a legszebb! – Arlo ajka megsimítja az arcomat. Vágtázik tőle a szívem, és bizsereg mindenem. Többet akarok. De itt nem vagyunk biztonságban. Ismét körbekémlelek, de még a madár sem jár erre. Szédelgek a vodkanarancstól. Ennyit már nagyon rég ittam.
– Pedig az nem túl nőies – súgom, és egy icipicit fordítok az arcomon a szája irányába.
– Tud az nőies lenni. – Arlo azonnal reagál, az ajka az enyémhez ér. Finoman csókol meg, a tenyere az arcomat simogatja, majd beletúr a hajamba, én pedig egész valómban lüktetni kezdek tőle. Az ellenérzések kifolynak a tagjaimon keresztül. Annyira régóta vágyom már egy kis szexre… egy kis kedvességre!
Korneliusnak nem kell megtudnia. Honnan is tudná meg? Arlo is bajba kerül, ha kiderül.
– Hol tud nőies lenni? Biztos nem a mezőn – suttogom a szájába.
– Nem a mezőn. – Arlo körbenéz,ő is attól tart, hogy meglátnak minket. – Van kedved feljönni hozzám? Apámnak van egy lakása a külvárosban, nem lakik benne senki. Ott megmutatom, hol nőies. – Szélesen, ellenállhatatlanul vigyorodik el. Van valami csintalan benne, valami kisfiús, és ez tetszik. Nem olyan komor, mint Darius.
Ó, Darius! Miért lett ez a vége?
Nem! Nem akarok erre gondolni! Felejteni és vigasztalódni akarok. Megragadom a vodkanarancsos üveget, és ismét meghúzom.
– Mi lesz, ha kiderül? Tilosban járunk – kérdem pár bőséges korty után.
– Honnan derülne ki? – kérdi meglepetten Arlo. – Úriember hallgat – kacsint rám.
Úgy érzem, ha most megteszem, azzal valamiképp elégtételt veszek Dariuson. Ő nem kapott meg, de más igen. Nem nyert. Nem ő lett a befutó, hiába nyomult annyira, rögtön ejtett, amint rájött, hogy kár a gőzért. Ha már ennyire kibaszott nagy díj a puncim, akkor odaadom valaki másnak.
– Van gumid? – kérdem, és Arlo arcán egy fura fintor szalad át.
– Persze! – feleli könnyedén, és megint megcsókol. Talán csak meglepődött, hogy szókimondó voltam. Nem túl romantikus.
– Biztosan nem derül ki, ugye? Te is bajba kerülnél.
– Bizony bajba. Apám kinyírna, ha kibasznának a klánból. Szégyent hoznék az egész családra. Hallgatni fogok, mint a sír. – Arlo mélyen a szemembe néz, őszintének tűnik. Nem fog kiderülni. Egyszerűen csak nem mondjuk el senkinek és kész.
De ha mégis? Akkor kibasznak, oda az összes célom, és… Végre haza mehetek. Kornelius vajon attól még beengedné a többi lányt? Valószínűleg igen, hisz ő maga mondta, hogy még dolgozik a szabályokon. Azok a lányok már nem lennének ennyire összezárva a fiúkkal, ott lennének egymásnak, nem maradnának annyira kiszolgáltatva lelkileg a srácoknak, mint én. Talán ennyi volt az én szerepem. Megnyitottam a lehetőséget a többieknek.
Ha pedig nem derül ki a dolog – márpedig nem fog –, akkor egy kicsit feltöltődöm ma este, és megyek tovább.
– Menjünk! – mondom, amint Arlo abbahagyja a csókot. Többet akarok belőle, most azonnal.
– Gyere! – Arlo felpattan, kissé meginog, ő is kezd teljesen elázni, akárcsak én. Még egyszer utoljára meghúzom az üveget, majd átadom neki, ő szintén bőségesen kortyol belőle, aztán nekiindulunk a hegyoldalnak.
Odafent a sétányon taxiba szállunk, és elindulunk a külváros felé.