22. Aria

Úgy hálom el a ma estét Kaellel, ahogy minden mást is csináltam az életemben: a legteljesebb odaadással és elhivatottsággal, az istennőmbe vetett bizalommal. Elbírom, ami történni fog velem.

Legalábbis ezt mondogatom magamnak, amint Kael az ágyba dönt. Borszagú a szája, a tekintete homályos, a dárdája azonban célra tart. A félelem és vágy viaskodik bennem tőle.

– Mit fogsz tenni velem? – kérdem rekedten. Abban biztos vagyok, hogy behatol majd a testembe, de hogy ez mi módon lesz neki vagy nekem jó, arról fogalmam sincs. Csak felnyársal, aztán végeztünk? Vagy bennem kell maradnia egy darabig? Egész pontosan meddig? Eszembe jut, ahogy a dézsában simogatott, és hirtelen megint akarom. Odalent ért hozzám, ahol majd a falloszával dörgöl. Talán azzal is tud hasonló örömöt szerezni?

– Nem tudod, hogyan kell hálni, igaz? – suttogja Kael. Rám nehezedik, az ágyra nyom, betemet a forró testével. A lábam közé fészkeli magát, a vállam mellett támaszkodik, és mélyen a szemembe néz. Most nem fullaszt a közelsége. Kellemes a súlya a testemen.

– Nem egészen – felelem vékonyka hangon. Belém hasít a félelem az ismeretlentől.

Kael lefordul rólam, az oldalára fekszik, a keze végigsiklik a hasamon. Áhítattal követi a szemével, le egészen a szemérmemig. Megcirógat. Rádöbben, hogy megint sikamlós vagyok odalent. A lábam közé pillantok, nedvesség csillog Kael ujjain.

– Ez belőled jön. A kéjed jele. Felkészülsz arra, hogy megmártózzam benned. – Ismét megsimít, eltátom a számat a finom érintéstől.

– És aztán? – suttogom kíváncsian.

Kael sóváran figyel. Megnyalja az ajkát, de ahelyett, hogy válaszolna, rám hajol, hogy megcsókoljon. Kedvem támad tanulni tőle, így ezúttal figyelem a nyelve és szája mozgását, utánozom, belefeledkezem. Közben odalent az ujjai egyre könnyebben csúszkálnak, én minden érintésétől erősebben érzem a gyönyört.

– Aztán mozogni fogok – leheli a számba. Egy ujjal lejjebb siklik, oda. A rejtekembe. Összerezzenek. Éppen csak kitapintja, köröz a szélén, aztán finoman besiklik, de amivel belém hatol, nem lehet több egy fél ujjpercnél. Kihúzza. Ismét köröz. Eltátom a számat, felsóhajtok. Megint belém csúszik, ugyanolyan felszínesen, mint az előbb. – Ki és be mozgok majd – duruzsolja Kael.

Nagy levegőt veszek. Tudni akarom, milyen érzés az ujja bennem, de ilyesmit kérni… kimondani… egyáltalán gondolni rá… Kifújom a levegőt.

– Lélegezz csak. Jó mélyen. Lazulj el. – Kael ismét csókolni kezd, a keze odalent jár, finom köröket ír le, de soha nem hatol beljebb, mint egy fél ujjperc. Bár megtenné!

Az ajka lassan kóstolgatja az enyémet, hosszú percek telnek el így.

– Az istenekre, kis galamb! – suttog révetegen Kael. – Nagyon forró az öled.

Nem tudok mit felelni. Zsibbadok, szédülök – és vágyakozom. Kedvem támad megérinteni Kaelt. Óvatosan nyúlok az arca felé, fogalmam sincs, mit fog tenni. Hogy én mit fogok tenni. A mutatóujjam ér hozzá először, végigsimítom az álla élét, a bőre borostás, meleg. A szeme felizzik, a kezem lejjebb halad. Felfedezem az izmos vállát, mellkasát, hasát. Teljesen más kézzel érinteni, mint a bőrkaparóval. Mindenhol feszes izmokat tapintok a durva, hegekkel borított bőr alatt. Elképeszt, hogy a vadsága mennyire vonzóvá teszi.

– Kis galamb! – sóhajt Kael, amint a kezem a dárdájához közelít. – Nekem ma áldoznom kell Varkundnak.

Belém hasít a rémület. Azt hittem, maga a nász az áldozat. Hogy a nászkor kell a véremet vennie. Félreértettem valamit? Veszélyben vagyok?

– Az mit jelent? – kérdem remegő hangon.

– Rituálisan teszlek a magamévá.

– Hogyan?

– Uralkodva. Leigázva téged. Karddal és lánccal.

Iszonyodva rándulok össze.

– Hiszen azt ígérted, gyöngéd leszel!

– Meg kell tisztelnem az istenemet veled – feleli hűvösen, majd felkel az ágyból és kisiet a szobából. Összehúzom magam, próbálok kapcsolatba lépni Dianával. Valóban ezt várja tőlem? Hagyná, hogy egy másik istennek ajánlják a véremet, ha ez rossz lenne nekem?

Nincs sok időm gondolkodni, ugyanis Kael a kardjával és bilincsekkel tér vissza. Nos, ha megláncol, legalább nem nyomja tovább a döntés súlya a vállamat.