Gladiátor 5.

Rohanok a félhomályban, fáklyák alatt, a csupasz talpamat szúró, véres, poros szalmán. A hypogeumot bűz tölti meg: állati ürülék, emberi kipárolgás, kiontott vér és belsőségek szaga. A hely annyira idegen, annyira letaglózóan barbár, hogy már attól kiéleződik minden érzékem, és kiugrik a szívem a helyéről. Rettegés tölt el, gyengíteni, bénítani akar.

Kael pedig a nyomomban van!

Nem tudom elhinni, hogy ez valós, hogy tényleg itt vagyok. Talán csak alszom, talán Diana istennő küldte rám a rémálmot, hogy üzenjen vagy megleckéztessen, és nemsokára felébredek a kolostorban: a nap besüt az ablakon, madárcsicsergés árad az olajligetből, friss tengeri szél hozza magával, és én imádkozni megyek majd, hogy megfejtsem, mit akar Diana istennő üzenni.

Egy részem gyermetegen hisz benne, hogy a régi valóságom még létezik, én pedig nemsokára visszatérek bele.

Befordulok egy sarkon, sötét folyosóra érkezem, ahol egy fáklya sem világít, és tapogatózva indulok el a fal mentén.

Rácsokat érintek. Meresztem a szememet, hátha látok valamit, meg tudom fejteni, hova vezet ez a folyosó. De semmi. A szememnek idő kell, hogy a sötétet megszokja. A bűz itt különösen orrfacsaró, mintha kandúrmacskák járnának ide üríteni. Fülelek, azonban a tömeg őrjöngése odafent, az arénában minden neszt elnyom. Éppen alattuk vagyok, a falak rengenek, ha felállnak és ovációban törnek ki a gladiátorok csatája közepette.

Tapogatózom, a rácsok nyirkosak, hidegek, a szag egyre erősebb. Egyszercsak zárat érzek a kezem alatt. Talán kijárat. Talán rejtekhely, amíg Kael feladja a keresésemet. Valahol nyomomat veszthette, mert erre a folyosóra még nem fordult be.

Felnyitom a reteszt, behúzódom a sötét cellába. A szalma nedves a talpam alatt. Elfog az undor. Talán van itt valami állat? Patkány vagy macska? Összerezzenek a gondolatra, mozdulatlanná dermedek, meresztem a szemem és fülelek. Semmi mozgás, a ricsaj odafentről még mindig elnyom minden más hangot.

Ekkor azonban a deszkák megrezzennek: valaki belép a folyosóra, érzem, hogy közeledik. Kael az?

A látásom lassan visszatér, bár épp csak annyi fény jut be, amennyit a szomszédos folyosóra vezető szellőzőnyílás beenged. A fáklyák fénye ez, ami már odaát sem ad nappali világosságot, itt pedig épp csak a körvonalait rajzolja ki a környezetemnek. Szalmahalmok között vagyok, talán valami raktárban. Nincs időm nézelődni, mert Kael közelít, mozdulnom sem szabad, ha megrezzenek, a padlódeszkák remegése elárulhat. Dermedten állok, imádkozom, hogy az ő látása még ne térjen vissza, amikor elhalad a ketrecem előtt.

Közeledik, hatalmas, sötét sziluettként halad el előttem, levegőt sem veszek. Továbbmegy a folyosón, érzem, hogy távolodik.

Felszuszogok. Lehunyom a szememet, még várok, hogy messzebb kerüljön, aztán…

Lágy érintést érzek a vádlimon. Nedves, puha, meleg. Rám liheg. Megszagol. Ez a valami… nagy.

Sikoltva rontok ki a ketrecből, megfordulok, szembekerülök vele. A tekintete parázsként ég, macskaszerű, hatalmas sörénye van, rám villantja a fogait. Ez egy oroszlán!

Velem szemben áll, a fejét leszegi, ugrásra kész. Megtántorodom, rohanni kezdek, de a fenevad a nyomomba szegődik. El fog kapni, a húsomba mar, kivégez, mielőtt a gladiátor tehetné meg!