Magángéppel is tíz órán vagyunk túl Dél-Zéika és Kanada között. Darius végig mellettem ült, de nem érhettünk egymáshoz. Kimerítő volt.
Azon tanakodom, hogy egyszerűen elmondom az igazat Korneliusnak. Megmondom neki, hogy Darius és én együtt vagyunk, és törődjön bele. Engedje meg, hogy egy pár legyünk, méghozzá nyilvánosan is. Nem értem, mire jó a tiltás. Komolyak vagyunk. Elválaszthatatlanok. Nem fogunk összebalhézni és bomlasztani a csapatot. Meddig kell ezt még bizonygatnunk?
A repülőtérről még hosszú órákat utazunk, először autópályán, majd kanyargós hegyi utakon, végül a Jeep magas fenyőfák között parkol le. Már látom a domb tetején a vörös téglaépületet. A kéményéből vidáman gomolyog a füst, mellette nagy rakásban áll a tűzifa. Kis ösvény vezet fel hozzá, őszi színbe öltözött bokrok szegélyezik, a távolban havas hegyormok emelkednek ki az örökzöldek sötét szőnyegéből.
Előttünk megy Kornelius, Rio, Stefan, Izan, Yago és Xavier, mi a sor legvégén baktatunk. Darius révetegen pislogva, nagyokat ásítva lépked mellettem. A kezében ott vannak az én cuccaim is, a reptéren bevásároltunk nekem meleg ruhákból. Titokban kifizette nekem. Szánalmas, hogy még ezt is el kell hallgatnunk.
A levegő friss, a kövek és avar ropognak a lábunk alatt. Itt teljesen más az éghajlat, mint Dél-Zéikában. Ide valóban beköszöntött az ősz, annak minden derűjével és borújával együtt. Darius azt mondta, hajnalban csípős, zúzmarás hideg lesz, a völgyet pára üli majd meg, az avart és ágakat felcsipkézi, a leheletünk látszani fog, ha kijövünk a teraszra. Éjjelente be kell gyújtani a kandallóba, a nap korán nyugszik, hamar jön a sötétség, bekúszik egészen az ember bőre alá, befurakszik a lelkébe is, ha nem vigyáz. Ezért kell a pattogó, meleg tűz, a kandalló, egy társ az ágyban, akivel el lehet ütni a hosszú éjszakákat.
Neels talán ezért döntött úgy, hogy elhozza Rebeccát is. Az a lány valószínűleg halálra fogja unni magát, kétlem, hogy velem lenne közös témája, vagy bírná a hosszú meneteléseket nap közben, és úgy sejtem, hogy csak ágybetétnek van itt. Rémes erre gondolni. Kornelius undorító.
Amint a nyikorgó falépcsőre lépünk, a verandáról keserű károgással száll fel egy holló. A ház nyers, vörös téglafalakból épült, fekete zsindelytetővel és fakeretű ablakokkal. Odabent a szűkös előszoba rögtön a nappaliba nyílik, ahol már javában ropog a tűz. Vártak minket. Az odabent pihenő vadászkutyák mindenképp, akik most izgatott farokcsóválással, szűkölve pillantanak fel ránk, de nem mozdulnak a helyükről. Jól neveltek.
Körbenézek. Ez a hely fura. Van benne valami a Kondor-villa kísértetiességéből. Talán a sok kitömött állat a falon, vagy a vadászportrék teszik. A falon kakukkos óra ketyeg, a helyiséget súlyos, vörösbársony kanapék töltik meg, amik egy lakkozott keményfa dohányzóasztalt fognak közre. Akár kellemes is lehetne a hely, de valami különös, sötét aura lengi be. Kellemetlen súly van a levegőben, amit nem lehet porszívózással vagy portörléssel feltakarítani. Benne van a vastag falakban, szűkös ablakokban, szúrágta gerendákban.
Egyszerűen idegen nekem ez a hely.
– Jamie, a te szobád fent lesz. Idelent már nincs szabad – mondja Kornelius. Először szólít meg, mióta elindultunk. Csak bólintok.
– Megmutatom, merre van a lépcső – ajánlja Darius. Neels összehúzza a szemét, de nem szól semmit. Mi a franc baja van? Már ezt sem szabad?
Felmegyünk a szőnyeggel fedett lépcsősoron, ami a cseppet sem barátságos, szűkös tetőtérbe vezet.
– Szerintem válogathatsz. Itt több szoba is van, de nem használjuk őket – szól Darius.
– Sokszor jártál már itt?
– Aha. Van pár szép emlékem innen. – Darius révetegen bámul ki a folyosó végén lévő ablakon. Nagyot kockáztatott Arlo megölésével. Neki a klán a családja is. Ha őket elveszíti, mindent elveszít. Basszus, Darius, miért csináltad? Túl nagy rizikót vállaltál miattam.
Az ajkamba harapok. Méltónak kell lennem erre az áldozatra. Nem fogom hagyni, hogy titokban sínylődjön a kapcsolatunk. Ki fogunk lépni a fényre!
Darius segít kiválasztani azt a szobát, ami éjjel valószínűleg a legmelegebb lesz. Odalent több kandalló is van, többek között Darius szobájában is, de itt fent egy sem. Csak a felszálló hő és az elektromos radiátor melegíti be a helyiséget. Apró, de világos, nagy, skótkockás függönyökkel és ágytakaróval, és egy kitömött őzbakkal a sarokban.
Kipakolom a holmijaimat a szekrénybe, majd visszatérek a földszintre. Nem bírok tovább várni. Nem tudom, mi Neels szándéka ezzel az egész vadászattal, de én elejét veszem a játékának, és beszélek vele.
Sorra járom a szobákat, az ajtó még mindegyiknél nyitva van, így hamar megtalálom Korneliust, akinek épp Rebecca pakolja ki a bőröndjét, mialatt Neels egy kézi GPS-en ügyködik.
– Beszélhetnénk? – kérdem, kettőt kopogva az ajtón.
– Jó, hogy jössz – pattan fel Neels. – Én is akartam veled – azzal elindul az ajtó felé, majd kiterel az épületből, és legnagyobb meglepetésemre nem áll meg a verandán. Az erdő felé indulunk. Mit akar? Talán csak nem bocsánatot kérni, amiért bezárt az egyik kínzókamrájába, hogy Dariust vallassa velem?
Épp megszólalnék, de a vezér csendre int, és beljebb halad velem az erdőbe. Jó darabon baktatunk egymás mellett némán, csak a levelek ropognak a talpunk alatt. Egy szajkó száll el a fejünk felett, kurjongat párat, majd eltűnik a hulló lombú fák között.
– Mit tudsz mondani erről? – torpan meg hirtelen Neels, és egy darab papírt vesz elő a zsebéből. Először csak bámulom. Ismerős, de nem esik le, mit ábrázol. Körvonalak. Egy szigeté. Basszus! Ez az a kis rajz, amit Dariusnak skicceltem fel a gejzíres szigetről a katamaránon!
– Ezt… én rajzoltam. Honnan van?
– Darius szobájában találtam. Még két hete. A te ujjlenyomatod van rajta.
Nagyot, szabálytalant dobban a szívem. Basszus. Hát persze! Hisz Darius nem ismerte annak a szigetnek a földrajzi adottságait! Én térképeztem fel. Talán ez a kis firka volt segítségére, amikor először odalátogatott.
– Biztosan a drón miatt kellett neki.
– Aha – biccent Kornelius. – Egész biztosan. Sokat meséltél neki a szigetről?
– Amikor elment a drónért először, akkor igen, de…
Kornelius zsebre vágja a papírt.
– Jamie, látom, hogy kibaszottul megszegted a parancsomat. Van köztetek valami. Ez baj, mert önmagában is képes bomlasztani a csapatot, ha ti összevesztek. De most ez a kisebb gond. Az sokkal nagyobb probléma, hogy az ügy nem ért véget, és amit Darius csinált, az túl profi. Azt rebesgetik, hogy nem egyedül tette, volt egy tettestársa. Egy segítő.
– Mi? De hát én aznap otthon voltam!
– Ez így van. De a tervezésben attól még a kezére játszhattál!
– Semmi bizonyíték nincs, hogy Darius csinálta! – csattanok fel.
– Semmi, csak épp a vak is látja! De te eddig tiszta voltál. Viszont most kezdenek gyanúba keverni téged. Minden okod meg lett volna, hogy Arlo eltüntetésében segédkezz. Ide hallgass! Ha Darius ügyes volt, akkor nincs baj. De ha mégis előkerül valami, akkor bizony nagyon úgy áll a helyzet, hogy téged is magával fog rántani, ha nem vonod ki kurva sürgősen magad ebből az ügyből. Erre pedig a legegyszerűbb mód, ha megszakítod vele a kapcsolatot.
Hüledezek. Tátva marad a szám.
– Hogyan? Miért? Hisz gyakorlatilag együtt élünk!
– Az biztos! Jó sokat járkáltok egymás szobájába! Figyelj ide, ez még letagadható. Mindössze külön kell titeket rakni, és nem mutatkoztok egy darabig együtt. A legjobb, ha nem is érintkeztek. Talán egy időre haza kellene menned, vagy őt kellene elraknom valahová.
Semmit sem értek. Neels falazni akar nekem valami miatt, amit el sem követtem?
– És mi van, ha nem? Mi van, ha nem vagyok hajlandó lemondani róla?
– Akkor parancsot szegsz, amiért bizony kidobhatlak. Ha pedig Darius lebukik, és kiderül, hogy neked is benne volt a kezed Arlo megölésében, akkor mész vele együtt a sírba.
– Arlo csak eltűnt! – vetem oda, bár magam sem hiszek benne igazán. – Talán szégyenében lépett le!
– Ha nem vagy hajlandó azt tenni, amit mondok, akkor nem tudok segíteni rajtad, Jamie – jelenti ki Neels. – Az engedetlenséged pedig különösen felháborít! A te döntésed, hogy mit teszel, de a következményeit is neked kell viselned. – Ismét előrántja a fecnit, galacsinná gyűri, majd egyszerűen hozzám vágja. – Gondolkozz rajta! – azzal elviharzik, és otthagy az erdő közepén.
Mi a fasz?
Nem! Ezt nem! Nem fogom feláldozni Dariust, nem fogom őt cserben hagyni! Eszem ágában sincs lemondani róla. Ha kell, együtt lépek le vele a kibaszott klánból. Ha Korneliusnak tényleg fontosabb egy senkiházi kapitány meg a rohadék fia, aki megalázott engem ország-világ előtt, mint két hűséges embere, akkor nem kérek belőle!
Leszarom, mi lesz a következménye!
Feldúltan térek vissza a házba, azonnal Darius szobájába rohanok. Ostobaság. Talán Neels bepoloskázta. Talán minden lépésünket figyeli, várva, hogy Darius színt valljon nekem. Azonban ezt nem tarthatom magamban. Egyszerűen muszáj tudnia róla, mit követelt tőlem a vezér, és mivel vádolt meg! És még csak esélyem sem volt felhozni azt a milliónyi dolgot, amivel mostanában kiábrándított magából. Kornelius magasról tesz rá, mennyire rohadék módon bánt velem.
Betoppanok Darius szobájába, egyből becsapom az ajtót magam mögött.
A helyiség eléggé hasonlít az enyémre: nehéz függönyök, széles fakeretes ágy, azonban itt a bordó dominál, és egy barátságos kandallóban ropog a tűz a déli fal mentén.
– Mi a baj? – suttogja Darius. Azonnal hozzám rohan, megérinti a karomat.
– Gondolod, hogy vannak itt kamerák vagy valami? – suttogom olyan kevés szájmozgással, amennyire csak lehet.
– Már átkutattam a szobát. Amit találtam, azt kiiktattam.
– Neels azt akarja, hogy váljunk külön! Volt nála egy cetli, az, amit a katamaránon rajzoltam a szigetről. Azt mondta, tettestársra gyanakszanak Arlo eltűnése körül, és gyanúsított vagyok!
– Hol a cetli? – hüledezik Darius.
– Eldobta. Szabályosan hozzám vágta. – Előkotrom a zsebemből. Darius kibontja, majd azonnal a ropogó tűzbe dobja.
– Idehallgass, Jamie! Neelsnek nem az a célja, hogy megtalálja a bűnösöket. Nem érdekli Arlo. A látszat érdekli. Az, hogy ő mindent megtett. Nem akarja, hogy mi odavesszünk ebben az egészben, csak akkor, ha minden kötél szakad, és sarokba szorítják.
– Mi rá a biztosíték, hogy el tudja tussolni?
– Az, hogy nincs nyom. Nincs hulla, nincs ügy! Érted? Arlo nem került elő két hét kutatás után sem. Szerintem már nem is fog. Az egyetlen gond akkor adódhat, ha az apja megpróbál hamis bizonyítékot gyártani. A klán történetében ez nem lenne példátlan, Neelst magát is be akarták mártani a szülei meggyilkolásában. Talán tényleg jobb lenne, ha egy picit most távol maradnánk egymástól. Csak amíg elül ez a vihar.
– De meddig? És mi van, ha téged bemártanak? Én nem akarlak cserben hagyni! Magadra hagyni!
– Jamie, te semmi rosszat nem tettél. Neels jót akar neked. Megvédeni, érted? Az egész csak átmeneti lenne. Hidd el, nem ér annyit ez az egész, hogy miattam bajba keveredj. Ha pedig elült a vihar, folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Nem. Határozottan megrázom a fejem. Az kizárt, hogy én egy percet is tovább tagadjak. Betelt nálam a pohár. Elegem van, hogy rángatnak, felhasználnak, értelmetlen tiltásokkal korlátoznak.
– Mit mondott Neels, mi lesz, ha folytatom veled?
– Kidob – felelem csüggedten.
– Egész pontosan hogy fogalmazott?
Eltöprengek.
– Ez nagyon fontos, Jamie! Neels semmit nem mond véletlenül. Sokszor olvasni kell a sorok között.
– Feltételes módot használt. „Kidobhatlak.” Ezt mondta.
– Az jó. Akkor nem feltétlenül fogja megtenni. Csak jelezte, hogy benne van a pakliban, ha épp úri kedve úgy tartja, vagy nagyon szerencsétlenül alakulnak a dolgok.
– Darius, nekem elegem van! Nem fogok lemondani rólad! Egy percre sem!
– Kérlek, kis mazsola! Legyen eszed! Átmenetileg.
Nem. Nem merem. Olyan nehezen találtunk egymásra. Mi van, ha ki sem bírja a kapcsolatunk ezt az „átmenetet”? Mi van, ha Darius egyszerűen megint berezel, hogy össze kell jönnie valakivel, vagy elveszti az érdeklődését, és visszamegy a betrai lányokat hajkurászni?
– Nem. Együtt maradunk. Nem érdekel, mi lesz a következmény. Bármi is az, én vállalom.