Az ágyamban forgolódom, a plafont bámulom. Várom, hogy Darius hazaérjen, addig egyszerűen képtelen vagyok elaludni.

Két hete keresik Arlót. Két hete van távol a birtoktól Kornelius és bizalmas emberei, hogy feltérképezzék és bejárják a környék összes apró szigetét. Ennek a területnek az átfésülését személyesen felügyeli a vezér, de a keresés országos szintű. Mindeddig nyomtalanul. Minden, amit találtak, egy összeégett szemeteszsák a gejzíres szigeten, abból azonban semmilyen DNS-mintát nem sikerült kinyerni. Nincs rá bizonyíték, hogy Darius megérintette, sem arra, hogy Arlo volt benne. Darius hajója makulátlan. Arlo nyaralója szintén. Nincs semmi kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Arlo és Darius aznap valóban találkoztak.

A holttest nem került elő.

Ha pedig Darius egy gejzírbe dobta, akkor már nem is fog.

Nem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Nem tilos ölnünk, ha jó okunk van rá, és Arlo iszonyatos dolgot tett velem, de egy kapitány fia. Egy fontos emberé, aki most minden erejével küzd az igazságszolgáltatásért. A tény pedig, hogy Darius ennyire gátlástalan tettet hajtott végre, megrémít. Nem a gyilkosság aspektusa, hanem hogy olyan merészségre, profizmusra és hidegvérre vall, amit senki sem nézett eddig ki belőle. Ő volt az aranyos kölyök a csapatban, a kedves fiú, aki a sármjával csábította el a lányokat. Tanult ugyan Korneliustól és az embereitől, de sosem tűnt ennyire agresszívnek és ravasznak. Annyira vakmerőnek, hogy egy kapitány fiát tegye el láb alól, aki utána az utolsó követ is megmozgatja, hogy a gyilkost előkerítse. Mostanáig.

Néha elgondolkodom rajta, mit jelent mindez rám nézve. Ő a pasim. Vajon mit tenne velem, ha elragadtatná magát? Nem is hirtelen felindulásból – azt nem nézem ki belőle. Kitervelné, módszeresen hajtaná végre az akcióját. Vajon ha egyszer szakítani akarnék vele, elengedne, vagy levadászna? Egyáltalán normális ez a szintű áhítat, amit irántam érez?

Máskor egyáltalán nem aggódom, sőt büszke vagyok arra, hogy a fiúm ilyen nagy tettet hajtott végre a kedvemért. Mindenkinek megmutatta vele, mi történik azokkal, akik velem – és így vele – kezdenek. Ugyanis az is kezd nyílt titok lenni, hogy együtt vagyunk. Mikor elterjedt a híre, hogy Arlót Darius tűntette el, mindenki számára adta magát, hogy miattam. Amikor ilyen gondolataim vannak, védettnek érzem magam. Elmúlik a megaláztatás, a győztesek oldalára kerülök. Mindenki tudja, hogy Darius volt, mégis érinthetetlen, mert túl ügyes volt, hogy rábizonyítsák. Azóta máshogy néznek ránk az emberek: tisztelettel vegyes félelemmel. Érinthetetlen lettem.

De mi lesz, ha mégiscsak kiderül az igazság, előkerül valami bizonyíték, és Dariust kivégzik? Azt nem bírnám ki. Az iszonyatos lenne, összetörne, szétroppantana, maga alá zúzna, mint Kornelius betontömbje tette majdnem. Hogy tehette? Hogy zárhatott be oda? Hogy használhatott zsarolóeszköznek? Tudom, hogy borzalmas dolgokat mondott rólam, akkor is, ha csak blöffnek szánta.

Esélyem sincs ezeket a kérdéseket neki feltenni, ugyanis éjt nappallá téve kutat, állandóan távol van, szinte csak aludni jár haza. És mindezt csak azért, mert Arlo egy kapitány fia. Ha én tűntem volna el, vagy bárki, akinek nem fontos emberek a szülei, a vezér biztosan nem venne részt személyesen a keresésben, és talán már fel is adták volna a kutatást.

Két hete aszal a bizonytalanság, csalódás és harag vele kapcsolatban. Két hete érzem magamat megalázva és elárulva, tárgyiasítva és felhasználva. Mert ő úgy döntött. Mert nekem nincs jogom felszólalni, ellenkezni, akár csak megkérdőjelezni őt. Ez egészen addig nem vágott így fejbe, amíg a saját bőrömön nem tapasztaltam, mit jelent Kornelius teljhatalma. Azt, hogy bármikor rám küldheti három emberét a szobámban, éjnek idején, levitethet a föld alá, és bezárathat az egyik kínzókamrájába hosszú percekre a vaksötétbe, úgy, hogy fogalmam sincs, mi fog velem történni, fogalmam sincs, hogy éppen egy infrakamera veszi, ahogy lelkileg összetörök az árulás súlya alatt, és azok az emberek, akikkel mostanában a napjaimat töltöttem, mindezt végignézik, a vezér még megjegyzést is tesz arra, mennyire gyenge vagyok. És mindezért még csak magyarázattal sem tartozik nekem. Ha végzett volna velem, egyszerűen eltűntet, és balesetnek állítja be az egészet. Az emberei nem vallottak volna ellene, ha bárki meg merészeli kérdezni, hová tűntem.

Ez beteg.

Ez az ember beteg.

Az egész birtok beteg, ahol ez megtörténhet.

Fájdalmasan csalódtam bennük, de esélyem sincs beszélni erről a vezérrel, mert ő nagyon elfoglalt. És dühös. Kínos neki ez az egész helyzet. A vak is látja, mi történt, de bizonyíthatatlan, és az ő egyik embere tette. Nem viseli szívén Arlo sorsát, de egy kapitány fia, politikai súlya van az eltűnésének és annak körülményeinek. Be kell bizonyítania, hogy számíthatnak rá az emberei a legsötétebb óráikban, hogy mindent megtesz a közösségért, és rendet tud tartani.

Ez mindezidáig csak részben sikerült neki.

Vajon, ha Darius lebukna, Neels tényleg megöletné? Vagy eltussolná a dolgot? Fontos neki Darius? Fontos neki a belső köre, vagy egyáltalán bárki a világon, a saját tekintélyén kívül?

Fogalmam sincs.

A zár halkan kattan, fény szűrődik be a résen keresztül. Darius sziluettje jelenik meg a küszöbön, óvatosan lép be, és zárja be maga mögött az ajtót.

– Alszol, kis mazsola? – suttogja.

– Nem, még nem.

Darius bebújik mellém az ágyba, megpuszilja az arcomat. A mellkasára fekszem, átölelem őt, a nyakába temetem az arcomat.

– Hiányoztál – suttogom.

– Te is nekem, kis mazsola.

– Kiderült ma valami?

Szinte látom Darius gonosz mosolyát.

– Az égvilágon semmi. Egy helyben toporgunk.

– Meddig keresitek még?

– Mi már többet nem. Ma volt az utolsó napunk, mostantól csak a delegált csapatok kutatnak utána. Korneliusnál betelt a pohár. Arlo apja viszont őrjöng. Kornelius előtt nem mer ugyan, de minden szava visszajut hozzánk. Kezdi kihúzni a gyufát, lassan maga ellen fordítja Neelst.

– Az nekünk jó – suttogom a fülébe.

– Az nekünk jó – feleli lágyan, és a hajamba csókol. Nem mondta még ki előttem. Terel és tagad, ha szóba kerül, de persze nem vagyok hülye. Ő tette. Értem tette. Amikor a karjában, a mellkasához bújva jut eszembe, beindít a gondolat. Ölt értem. Ezt miért találom szexinek?

– Álmos vagy? – kérdi óvatosan.

– Nem. – Reményteljesen várom, mire akar kilyukadni. Jó lenne valamit kettesben csinálni. Két hete semmi időnk nem volt egymásra, csak egy esti összebújásra futotta, de Darius túl fáradt volt bármi máshoz. Testileg és lelkileg is leszívta minden egyes napja.

– Akkor pakolj. Kornelius vadászni visz mindannyiunkat. Holnap indulunk.

– Mi van? Hová?

– Kanadába.

– Elmegyünk Kanadába, amikor Arlo nincs meg?

– Korneliusnak tele lett a fasza, úgyhogy igen, elmegyünk.

Fintorgok.

– Nem, ez nem amiatt van. Manipulációs taktika. Ki akar minket szakítani a megszokott környezetünkből, hátha megtörsz.

– Nincs miért megtörnöm, Jamie. – Darius olyan magabiztosan beszél, hogy már ő maga is elhiheti.

– Hol szállunk meg?

– A semmi közepén, egy vadászházban.

– Fasza… – mormogom. Ez nem pihenés lesz, ez egész biztosan taktikai húzás részéről. – Meg akar figyelni minket összezárva.

– Nem tudom, mi a célja, de bármi is, Arlo apja nem nézi jó szemmel. Azt terjeszti Korneliusról, hogy gyenge kezű, elpuhult, és nem a klánhoz, hanem az érdekköréhez hűséges.

– Én pont ebben reménykedem.

– Őszintén szólva én is. Arlo apja szerint viszont ki kellene végezniük engem.

– És Kornelius szerint?

– Őszintén? Egyre inkább az az érzésem, hogy ha találnának valamit, azt is eltussolná. A hazugságvizsgálatom felvétele nem jutott el Arlo apjához, sőt senkihez. Beszámoltak róla neki, de nem mutatták meg senkinek azóta sem. A gejzíres szigeten csak a belső kör járt, senki más, egyedül mostantól engedik oda a többieket, amikor Kornelius már az utolsó kavics alá is benézett. Nem úgy tűnik, hogy ha valami csoda folytán találna valamit, egyből odadobna Arlo apja elé.

– Belső ügyként kezeli.

– Igen. És sosem tisztázta, milyen büntetésre számíthatok. Egyedül veled fenyegetett meg, de azt nem gondolta komolyan. Blöff volt.

– Iszonyatos, hogy ezt meg bírta tenni.

– Figyelj, Jamie, én megértem őt. Két hete éjszakázik folyamatosan, a közhangulat ellene van, nincs semmi a kezében. Tartott tőle, hogy ez lesz. Valahogy meg kellett próbálnia elejét venni. Arról nem is beszélve, hogy kontrollt akar. Nem bírja, hogy nem ő uralja ezt a helyzetet. Megőrül tőle. Valószínűleg ez zavarja az egészben a legjobban.

Feltámad a haragom, de igyekszem nem tudomást venni róla. Különös, hogy Darius elfogultabb, mint én. Már nem ellenséges Neelsszel, nem tesz megjegyzéseket rá, sőt nem is beszél róla.

Mert nála van a kontroll, és pontosan tudja, mennyire felcseszi ezzel a vezér agyát. Nem csak Arlón állt bosszút, hanem egy kicsit Neelsen is.

– És most ezzel a vadászattal veszi a kezébe… – töprengek. – Nem hajol meg a kényszer előtt, hanem erőt demonstrál.

– Valószínűleg igen. Nem tudom, annyira nem gondoltam bele. – Darius felül, kinyújtózik a sötétben, és ad még egy puszit. – Pakolj, Jamie. A kanadai hegyekben hideg van, remélem, van meleg holmid.

– Baromira nincs. És útlevelem sem. – Nem tudom elhinni, hogy Neels tényleg se szó, se beszéd bepakol minket a bőröndjébe, és elvisz egy másik kontinensre. Baljós az egész.

– Gondolod, hogy Korneliusszal szükség van rá?

A szememet forgatom. Hullámzik bennem a düh Kornelius iránt, és egy kicsit Darius iránt is.

– Szólj neki, mindkettőt megoldja – kel fel Darius.

– Milyen rendes tőle. Igazán jó fej, amikor épp nem zár be egy betontömb alá.

– Egy percig sem gondolta komolyan. – Mekkorát fordult Darius! Persze nem csoda. Muszáj ezt hinnie, hiszen nem engedett a zsarolásnak.

– Aha. Te nyilván ezt mondod, hisz nem vallottál.

– Mert nem én tettem, és mert pontosan tudtam, hogy blöfföl! – mordul rám Darius, azzal kiviharzik.

Nekiállok pakolni, de olyan érzésem van, mintha most is egy hatalmas betondarab lebegne felettem, ami bármikor rám szakadhat. Van valami a levegőben. Talán meg kellene próbálnom elérni Kalistát.