Körbejárok, és sorra felügyelem a párokat, ahogy gyakorolnak, miközben igyekszem nem Jamie-re pillantani folyamatosan. Direkt állok neki háttal, a srácok lekötik a figyelmemet, de a kísértés nagy. Csak egy pillantást vetek rá. Egyetlen egyet. Kiképző vagyok, ez a dolgom.

Óvatosan fordulok meg, a szemem automatikusan találja meg a tömegben, az agyam egy pillanatig képtelen feldolgozni a képet.

Mi a fasz történik?!

Jamie a földön van, sápadt, mozdulatlan, a szája elnyílik, az ajka kékül. Egy vaskos kar a nyakára záródik. Ez nem az a gyakorlat! Meglódulok, a pulzusom a fülemben lüktet.

Megöli! Az a rohadék megöli őt a szemem láttára! Mi a fasz történik itt?

A döbbenetet felváltja a harag. Már mellettük vagyok, megragadom a srác zubbonyát, végighúzom a poros talajon. Reflexből engedi el Jamie-t, majd kiterül a földön.

– Jamie! – üvöltöm.

Szegényke mozdulatlanul fekszik. Nem lehet, hogy máris halott! Hisz csak egy pillanatig nem figyeltem! Nem, ez képtelenség!

Letérdelek mellé. A nyaka vörös. Megérintem az ütőerén, vadul pulzál. A mellkasa szabályosan emelkedik és süllyed. Él.

– Jamie!

Még egyszer meg kell győződnöm róla, hogy lélegzik-e, valóban ver-e a szíve.

– Mi történt? – rohan hozzám Rio.

– Az a fasz nyakát szorította!

Rio elképed, letérdel Jamie mellé, és ő is az életjeleit kezdi vizsgálni. Kiszökik az erő a tagjaimból. Egy pillanatra fordítottam hátat. Nem ez volt a feladat! Kibaszottul nem ez volt a kurva feladat!

Felállok, dől rólam a veríték. Megszédülök a földön fekvő Jamie látványára.

Nem. Ez képtelenség, hogy megtörtént. Hisz csak egy pillanatra nem figyeltem rá! Remegek. Az agyamat elönti a sűrű, sötét, vörös köd.

Az a kis szarházi! Hol van?

Megfordulok. A kölyök még mindig a porban fetreng mögöttem, az arcán elégedett vigyor. Felrántom ülőhelyzetbe, a szemébe nézek. Kihívóan mered vissza rám.

Mi a büdös fasz történik itt? Elment az esze?

– Baszd meg! – Hátra dőlök, lendületet veszek, öklöm a kis szarházi arcába csapódik. Mellettem Rio ébresztgeti Jamie-t, Kornelius futólépésben közeledik.

– Mi történt? – kérdi vészjóslóan kimért hangon, miközben az eszméletlen Jamie-t figyeli, aki kezd magához térni.

– Ájulásig szorította! – üvöltöm a földön fetrengő srácra mutatva.

– Mi van?! – Kornelius azonnal kitér a béketűrésből. – Ez nem szerepelt a feladatok között, te kis patkány. – Felrántja a nyomorultat a földről olyan erővel, hogy annak nagy adag vér ömlik ki az általam már betört orrából. – Mi a neved?

– Egon! Csak gyakoroltunk! – üvölti a srác. – A kis lotyó provokált. Ő akarta, hogy csináljunk más feladatot!

– Ha még egyszer lotyónak nevezed, kiverem a fogadat – tudatja szárazon Kornelius. A marka Egon torkát szorítja, a kölyök vére a csuklójára folyik, de nem törődik vele. Láthatóan azon tanakodik, mit tegyen most Egonnal.

– Csak gyakoroltunk. Olyan gyenge, nem hittem volna, hogy ennyitől kidől! Ha tudom, nem teszek ilyet! – üvölti Egon, mire Kornelius hirtelen elengedi, ő pedig megtántorodik, és ismét kiterül a porban.

– Nem jelzett, hogy engedd el?

– Nem! Persze, hogy nem! Azt hittem, még bírja! Bizonyítani akart, de rábaszott!

Kornelius töprengve figyeli a feltápászkodó Egont.

– Szóval szerinted Jamie hibája az egész?

– Igen! Ha jelzett volna, elengedem! Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elájul szegény! Maga is megütötte, uram! Azt hittem, egyenlően kell vele bánnunk!

Kornelius összehúzza a szemét, egy darabig csak áll, majd hirtelen lendül meg az ökle és Egon gyomorszájába vágódik. Ő hátratántorodik, majd üvöltve rogy a földre, ma már harmadjára.

– Hazudsz – nyugtázza Kornelius. – Még egy ilyen húzás tőled – körbenéz, meggyőződve róla, hogy minden újonc figyel – vagy bárkitől, és az illető repül a szigetről. Nem csak Jamie-vel szemben. Ilyen erőszakot nem tűrök meg a társaitok ellen. Egy csapat vagytok, viselkedjetek is úgy! – harsogja, majd hozzám és Rióhoz fordul. – Jamie-hez hívjátok ide a rosanai dokit. Ha kell, kórházba visszük.

Rio már stabil oldalfekvésbe rakta, most pedig én lépek oda, hogy felemeljem a földről. Körülöttünk kisebb tömeg gyűlt össze, ami folyosót nyit a tábor felé. Megemelem az ernyedt testét, mire ő megrándul. Magamhoz szorítom, mielőtt ficánkolni kezdene.

– Semmi baj! – súgom, de hangom megremeg. Úgy érzem, hogy maga alá temet a helyzet. Megszoktam a gondolatot, hogy körülöttem a fiúk vagy akár én is megsérülhetek, lélekben felkészülök a többiek bevetései előtt, hogy talán az egyikőjük nem tér élve vissza, de az, hogy ilyen könnyen és ennyire gyorsan el lehet pusztítani valakit – valakit, akit annyira meg akartam óvni – letaglóz. Hisz csak egy pillanatig nem figyeltem!

Jamie pislog rám, nehezen fókuszál, de amint felfogja, hogy az én karomban van, kissé megnyugszik. Rohamléptekkel indulok meg vele az iroda felé.

– Tényleg nem jeleztél neki? – lihegem.

– Mi? – Jamie sápadt, a nyaka vörös, a hangja elhaló, rekedtes.

– Egonnak. Nem jeleztél, hogy álljon meg?

– Nem tudom. Nem emlékszem, mi történt.

– Egon megszorongatta a nyakadat.

– Igen? – Jamie szeme kétségbeesetten kerekedik el. Bassza meg, szegény kis mazsola! Hogy a faszba lehet valaki ilyen aljas? Kétlem, hogy Jamie ne jelzett volna neki, hisz nekem is jelzett, pedig közel sem szorítottam meg annyira, hogy elájuljon.

– Nagyon fáj a fejem. És a nyakam… – nyöszörgi.

– Hívunk hozzád orvost – suttogom. Rio és Neels szorosan a nyomomban lépdel, Rio telefonál a dokival, Neels magában szitkozódik. Nem szokása, de ez az eset most láthatóan felhúzta. Nem csodálom, ritka nagy patkányság ez még egy fiú társsal szemben is, hát még Jamie-vel. Majdnem megfojtotta.

– Komolyan elengeded ezt az Egont egy gyomrossal? – fordulok Neelshez. – Majdnem kinyírta Jamie-t.

– Már ítéletet mondtam – morogja Neels. – Bár lehet, hogy kissé elhamarkodottan.

– Várjuk meg a dokit és Jamie beszámolóját – szól Rio.

– Nem emlékszik semmire – vetem oda dühödten. Miért nem védik meg Jamie-t? Miért hagyják annyiban a dolgot? – Ugye nem emlékszel semmire? – fordulok felé. Zavart, rémült tekintettel piheg a karomban, olyan benyomást keltve, mintha a kérdést sem értené.

– Nagyon fáj a fejem, Darius – nyöszörgi. Édes istenem, ki fogom nyírni Egont!

– Mi az utolsó dolog, amire emlékszel? – lép mellénk Rio.

Jamie engem bámul, mintha valahova rám lenne írva a válasz.

– A géppisztoly… Magyaráztál róla, aztán össze tudtam rakni.

– Bassza meg, az délelőtt volt – csóválja a fejét Neels, majd akkorát fújtat, mint egy bika. – Meddig szoríthatta a nyakát?

Bele sem merek gondolni. Soha senki nem szorongatott engem ájulásig egyik edzésünkön sem, pedig Neels és Rio nagyon be tudnak durvulni, ha elkapja őket a lendület.

– A doki már úton van – szól Rio, aki éppen letette a telefont. – Fél óra.

Már az irodánál járunk, Rio megkerül, hogy kinyissa nekem az ajtót, azonban mielőtt beléphetnék, Jamie öklendezni kezd, majd el is hányja magát. Épp időben fordítom kissé oldalra a fejét, hogy ne magát terítse be vele, hanem csak az iroda küszöbjét.

Szét fogom verni Egon pofáját, és a biztonság kedvéért elhozom a 44-es Desert Eagle Magnumomat is a szigetre. Bármikor jól jöhet még.