11. Jamie

A furnérlemez beleremeg a kopogtatásba, a réseken kávé és rántotta illata árad be. Az ócska sötétítő mellett valósággal ömlik be a szobába a reggeli napfény.

– Ébresztő! – harsogja Darius. Kiráz a hideg a hangjától. Jó nagy hülye voltam tegnap. Teljesen igaza van, egyszerűen keresem a bajt, amikor róla van szó. Nem ismerek magamra. Mindig nagy szám volt, de azért tudtam, hol a határ. Nem kötekedtem tanárokkal vagy edzőkkel, bár igaz, hogy Dariusra nem is tudok úgy tekinteni. Bassza meg, bár ne ilyen lehetetlen körülmények között találkoztunk volna! Bár ne rettegnék tőle, hova fajulhat ez az egész kettőnk között! Nem akarom, hogy kedves legyen velem. Ha utál, abból kevesebb bajom származhat, mintha beférkőzik a szívembe, aztán meg a bugyimba.

– Jamie!

– Már kelek… uram. – Milyen idegenül cseng a szó a számból. Megfagy tőle a levegő. A klánban ritka a magázódás, voltaképp Korneliust is szinte mindenki tegezi, aki már teljes jogú tag.

Persze én nem vagyok az. Csak egy újonc, akinek végig kell csinálnia a kiképzést, és ha jól szerepel, akkor áteshet a beavatási szertartáson. Utána lesz tag.

– Hoztam reggelit, odakint megesszük.

Feltápászkodom a szavaira. Ő hoz reggelit nekem? Nem fordítva kéne, hogy legyen? Lehet, hogy engedetlen vagyok, de Dariuson sem könnyű kiigazodni. Nem túl jó benne, hogy fenntartsa a főnök imidzsét.

Pizsamában lépek ki a viskóból, amiben hiába megy a két mobilklíma, már az első napsugarak felforrósítják a falait. Megkerülöm, és megpillantom Dariust a közeli szilfa árnyékában, ahol most egy kerti asztal áll két székkel. Egész hangulatos hely a reggelire. Az asztalon gőzölög két csésze kávé és két nagy tál rántotta friss cipóval és zöldségekkel. Összefut a nyál a számban, farkaséhes vagyok.

Darius szeme elkerekedik, amikor észreveszi a pizsamámat. Fekete sort és top, az egyetlen dísz rajta egy kis masni a mellrészén. Én nem találom kihívónak, sok lány ennél lengébben öltözik Vittoróban, de most hirtelen ingert érzek, hogy eltakarjam a mellemet. Darius miért bámul meg mindig ennyire? Annyi csajjal volt már, mint égen a csillag. Mi a fenéért vagyok neki ennyire érdekes?

– Jó reggelt, Jamie! – köszön rám némi hatásszünet után, mintha mi sem történt volna.

– Jó reggelt, uram! – felelem, és ezúttal inkább nevetségesnek hat a megszólítás. Darius egyetlen másodpercre süti le a szemét. Talán ő is érzi, mennyire hülyén jön ki a dolog, azonban én nem bánom. Ez segít tartani kettőnk között a határokat.

– Foglalj helyet. – Darius nyájas. A tegnapi haragjának nyoma sincs. Mintha álmodtam volna az egészet. Nagyon megdöbbentem, amikor ordítozni kezdett velem, álmomban sem hittem, hogy képes ilyen zsarnok lenni. Arra meg főleg nem számítottam, hogy benyom a hideg zuhany alá.

Leülök, és a fülem mögé igazítok pár kósza hajtincset. Leszegett fejjel figyelem Dariust. Nem tudom, mire várok. Parancsra? Vagy hogy megmagyarázza, miért ilyen kiszámíthatatlan?

– Láss hozzá – szól kissé zavartan. Szó nélkül kezdek el enni. A reggeli menza ízű, de finom. Valószínűleg a fiúk is ezt kapják, a nagy közös konyháról hozhatta Darius, mivel a szigeten tudtommal nincs más hely, ahol főzni lehetne.

– Jól aludtál? – Darius egyre feszültebb. Mi a franc baja van? Nem tetszik neki a távolságtartás?

– Igen, uram.

– Tudod, nem csak akkor beszélhetsz, ha kérdezlek. Nyugodtan szólalj meg magadtól is.

– Igen, uram – bólintok, és tüntetőleg kezdem lapátolni magamba a rántottát. Eszem ágában sincs jópofáskodni vele a tegnap után. Minél nagyobb köztünk a távolság, annál biztonságosabb vele együtt lakni.

Darius felsóhajt, majd lehorgasztott fejjel kezd neki ő is a reggelijének. Nem nézek fel rá, de néha érzem magamon a tekintetét. Istenem, mekkora egy puhapöcs! Miért nem tud ragaszkodni egy szerephez?

Mikor végzek a reggelimmel, tüntetőleg kihúzom magam a széken, és várom Darius úr következő parancsát. Ő szemforgatással nyugtázza ezt, de nem tesz megjegyzést.

– Várj meg itt. Még ne öltözz át, ez a cucc pont jó lesz – szól komoran, és feláll az asztaltól.

Mi? Mihez lesz pont jó? Nem kérdezek, de kezdek befeszülni. Egészen biztosan nem a kiképzéshez lesz jó. Megint be akar vágni a zuhany alá?

Idegesen figyelem, ahogy Darius bemegy a vityillóba, majd látszólag üres kézzel tér vissza. Rosszat sejtek.

– Állj fel! – utasít szárazon. – Gyere ide.

Engedelmeskedem, de az arcom mindent elárul. Kezd irritálni, hogy lementem kutyába, de nem nagyon látok más járható utat kettőnk számára.

– Ne fintorogj – mordul rám, amikor megállok előtte. Hirtelen meztelennek érzem magam az alig fedő pizsamámban, ő pedig csak áll velem szemben és méreget.

– Milyen magas vagy? – kérdi, majd előveszi a telefonját.

– Százhetvenöt centi.

– Mekkora a lábad?

Ó! Azt hiszem, ruhákat fognak nekem rendelni. A többiek már tegnap este megkapták a holmijukat, de női méret semmiből sincs a szigeten.

– Harminckilenc.

Darius lejegyzeteli az információkat.

– Készítek rólad néhány képet – jelenti ki, majd körbesétál, és minden szögből lefotóz. Borsódzik a hátam, valahogy nagyon nem tűnik okésnak a dolog. Miért nem szólt, hogy öltözzek fel rendesen? Miért annyira ideális egy pizsama ehhez?

– Minek a fotó? – bukik ki belőlem, jóval idegesebben, mint szeretném.

– A szabónak lesz – mormogja Darius, majd a zsebébe túr, és egy mérőszalagot vesz elő. – Le kell mérnem téged.

Na azt nem! Megint hozzám fog érni! Nem akarom, eszem ágában sincs hagyni!

– Minek? Mindenből M-es méretet hordok.

– Csak M-es ruhák vannak a szekrényedben? – kérdi kajánul Darius. Utálom, hogy igaza van. Utálom a hülye, kihívó vigyorát. Utálom, hogy ő ezt az egészet egy játéknak tekinti, amiben mindig ő győz!

– Lemérem én magamat. – A kezemet nyújtom a mérőszalagért, de Darius undok mosollyal csóválja meg a fejét.

– Pontosabb, ha én mérem. Kornelius parancsa, hidd el, nekem sem öröm.

– Ó, már… – Lenyelem a „hogy ne lenne az”-t. Nem megyek bele többet ebbe a játékba, mert csak vesztesen jöhetek ki belőle. – Mérj – sóhajtom.

Darius fapofát vág, de a szeme felcsillan. Seggfej.

– Emeld fel a karod – szól rekedten. Elém lép, megköszörüli a kiszáradt torkát, a mérőszalagot átveti a hátamon. Egyből a cicimet célozza meg. Istenem, mekkora egy fasz!

– Nem a vállammal kéne kezdened? – kérdem, miközben ő előre húzza a szalagot, folyamatosan a bimbómat szuggerálva, és belemerevedik a mozdulatba, amint rájön, hogy igazam van.

– Nem szoktam méricskélni – morogja, majd mögém áll. – Engedd le a karod.

Nagyot sóhajtok. Megteszem. Forró ujjak simítanak végig a nyakamon, meleg bizsergést küldve végig az egész gerincemen. Előreugrom.

– Mi a fenét csinálsz?

– Úgy volt, hogy nem tegezhetsz – mordul rám Darius.

– Mi a fenét csinál, uram? – sziszegem.

– Csak a hajad… útban van – morogja. Szikrák pattognak a hangjában.

– Csak szorítsd le a mérőszalaggal! Akarom mondani, szorítsa le a…

– Jó! – dörren rám Darius, majd nekem nyomja a hideg szabócentit, végigsimít vele az egész hátamon, és két kézzel ragadja meg a vállamat, hogy stabilizálja. A szívem iszonyú sebességre kapcsol az érintésétől. A testem ellazul, a légzésem felszínessé válik. Mi a franc történik?

– Negyven centi. Jegyezd meg! – szól Darius valami különös, feszült tónusban. Azt hittem, ő Betra legnagyobb szoknyapecére, de mégis úgy viselkedik, mint egy szűz kamaszfiú. Röhej!

Leméri a karom hosszát, majd a felkar vastagságot, és kelletlenül kerül meg újra. Azt hiszem, megint a mellem következik. Megadón emelem fel a karomat.

– Látod? Tudsz viselkedni, ha akarsz. – Darius pökhendin vigyorodik el, legszívesebben pofán vágnám. Meg is fogom tenni! De nem ma. Hirtelen vadonatúj motivációm támad: szeretnék profi harcos lenni, rangban efölé a kivagyi seggfej fölé emelkedni, és onnantól kezdve parancsolni neki! Ez lesz a bosszúm, amiért így bánik velem.

A mérőszalag körbefogja a hátamat, tiszta libabőr vagyok tőle, a mellbimbóm megkeményedik, ideális támpontot adva Dariusnak. Ő olyan arccal fekteti rájuk a szalagot, mintha épp agyat műtene, és a világon minden precizitására szüksége lenne hozzá. Kétlem, hogy most először lát mellbimbót életében, ráadásul ruhában vagyok, de mégis kiül az arcára valami bamba áhítat, ahogy leszorítja a cicimet a szalaggal. Elrontja, ugyanis a szabócenti először az egyik, majd a másik bimbómról csúszik le, mielőtt Darius a méretet megállapíthatná. Az apró érintések áramként cikáznak bennem, egyenesen az ágyékomba futnak, és ott valósággal robbannak.

A rohadt kurva életbe! 

Darius újra nekifog, és megint elcseszi. Borzongok az ingertől, halkan szuszogok. Darius keze megremeg tőle, a karján minden szőke szőrszál vigyázzba áll, már ő is felszínesen és szaporán veszi a levegőt. Lüktetni kezdek a közelségétől. Meg akarom érinteni őt, de a picsába, nem lehet! Nem szabad! Nem akarhatok ilyesmit.

– Ezt most direkt csinálja, uram? – szűröm a fogam között. Dühösnek kell lennem, az némiképp elnyomja az izgalmat.

– Nem, de mindig lecsúszik – veti oda Darius. – Ennyire hideg van?

Megelégelem a játszmáját, és kikapom a kezéből a szalagot. Sikeresen tekerem magam köré, és lemérem a mellem.

– Tessék! Kilencven centi! Megjegyeztem.

Darius rövid ismeretségünk alatt most először vörösödik el, és visszaveszi a szabócentit, hogy sebtében lemérje a derekamat és csípőmet is, majd letérdel a combomhoz. Előrenyújtom neki az egyik lábamat, ő egy pillanatra felpillant rám, az arcán megint az az áhítat ül, amit sehova sem tudok tenni.

– Csak csinálja, uram! – mormogom. Már az én arcom is lángol. Szuperkínos az egész, egyszerre lenne kedvem ordítani és nevetni rajta, de egyiket sem teszem. Megmerevedek Darius kezétől a combomon. Az agyam azt mondja, hogy egy rohadék fasz, de a testem határozottan dugni akar vele. Miért? Mit követtem el, hogy ez a büntetésem? Sok akadályra számítottam, de ez kibaszottul nem volt a listámon.

A forró kezek és a hideg mérőszalag végigsimítanak, majd hirtelen távolodnak el, én pedig visszatérek a valóságba.

Darius felemelkedik, előkapja a telefonját, és a tekintetemet kerülve kezd pötyögni benne. Leizzadt, kivörösödött, a halántékán lüktet egy ér. Már ő is rohadt kínosan érzi magát.

– Mennyi is volt a… melled?

– Kilencven – felelem lemondóan.

– Felírtam – megköszörüli a torkát. Bennem viharként tombol a feszültség, és úgy érzem, ő is hasonlókat él át. A tekintetem lopva siklik végig a hasán, le egészen a nadrágjáig. Dudorodik. És nekem ez tetszik. Remek. Felpillantok az arcára, és ekkor döbbenek rá, hogy rajtakapott, amint a farkát stírölöm. Kurva jó. Egyre jobb…

Magában kuncogva fordít hátat, és elindul a viskó felé.

– Öltözz. Egyenruhát csak pénteken kapsz. Addig a saját cuccaidban edzel – veti oda.

– Igen, uram – dünnyögöm.

Darius még egyszer visszafordul, mielőtt belépne a házikóba.

– És úgy készülj, hogy a nap nagy részét együtt töltjük. Legyél jó kis mazsola! – vigyorog rám.

Az arcomat a tenyerembe temetem. A bugyim elázott. Újfent. Ez egy rémálom.