11. Senna

Álmatagon mászom ki a dézsából, azonnal reszketni kezdek a forró vízből kilépve. Kael falánk tekintettel méreget, a dárdája rám meredezik. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy normális, ahogy kinéz. Ahhoz túl nagy, túl hosszú. Mintha valami parázna démonhoz tartozna. Tisztes férfinak nem lehet ekkora fallosza, egy asszony pedig nem lehet képes befogadni ezt a testébe.

Libabőrös leszek a látványra, de Kaelt mintha ez is lázba hozná.

– Szeretem, ahogy nézed – morran fel. – Elképzeled, milyen lesz?

– Nem! Nem én. Elborzaszt – vetem oda.

– Miért? Az előbb boldoggá tudtalak tenni a kezemmel, és hidd el, a szerszámmal is pontosan tudom, hogyan kell.

Elkerekedik a szemem, az ágyékom összerándul a szavaira. Miért? Mi történik velem? Vajon igazat mond? Amit a kezével csinált, az ebben az iszonyatos pillanatban is földöntúli élvezettel töltött el. Olyannal, amihez hasonlót sem éreztem még soha. Igaz lenne, hogy az a rettenetes dárda is képes nekem örömet okozni?

– Úgy van, Senna! Gondolkodj csak rajta – suttogja Kael, majd körém teker egy vászondarabot, és alaposan megtörölget vele. Minden egyes porcikámat. Amikor az ágyékomat simogatja meg vele, elvörösödöm a szégyentől. El sem hiszem, hogy az előbb tetszett, ahogy hozzám ért. Nem is nekem, hanem a testemnek esett jól.

Miután végzett az én testemmel, megtörölgeti magát is, hosszan elidőzve a falloszán. Dörzsölgeti előttem, miközben a szemembe néz. A lábam között mintha parázs gyulladna fel. A szerszámával is pontosan tudja, hogyan kell azt a gyönyört okozni nekem…

Nyelek.

Nem tehetem. Nem engedhetem.

De nincsen választásom, meg fogja tenni.

Akkor talán egyszerűbb lenne, ha tűrném, ha azt tenném, amit vár tőlem.

Kael egy kancsót vesz le az asztalról, majd felém nyújtja.

– Olajozd be a bőrömet. Tudod, hogyan kell, nem igaz?

Bólintok. Némi olívaolajat öntök a tenyerembe, míg Kael helyet foglal egy karfás székben az asztal mellett. A lábát hanyagul széttárja, a fallosza a plafonnak mered, a karja a karfákon átvetve lóg a földre. Hátraveti a fejét, behunyja a szemét.

– Kezdj el beolajozni!

Megint nyelek. Egyik lábamról a másikra állok. Bizsergek odalent.

Kael mellé lépek, hogy nekilássak a hatalmas, vaskos karok és vállak beolajozásának. Szinte már megszoktam, hogy teljesen meztelen vagyok a közelében.

Még hozzá sem értem, amikor ő megérzi a közelségemet, a karját lustán felemeli, és egyenesen a szemérmemhez ér. Megint. Összerándulok, de nem húzódom el. Hát máris kiirtotta volna belőlem a reflexet? Egyetlen éjjel alatt?

– Ezt nézd! – Megcirógat odalent, minden érintése szikrázva árad szét az alhasamban. Elveszi a kezét, majd hanyagul, csukott szemmel emeli az arcom elé. – Erről beszéltem. Innen tudod, hogy felkészültél rám! – Az ujjain nedvesség ül. Értetlenül bámulom. Mi ez? Belőlem jött? Eddig is észrevettem, hogy néha ki-kicseppen belőlem valami, és persze véreztem is, hisz már nem vagyok kisleány, de ilyen különös, sűrű nedvességet csak a hónap egy-egy napján vettem eddig észre, és fogalmam sem volt, hogy jelent valamit.

– Mire való ez? – kérdem lélegzet-visszafojtva.

– Arra, hogy könnyen csúszkáljon benned a szerszámom – suttogja ellazulva. – Olajozz be, Senna. Mindenhol. Most!