Jamie az új ágyán ül, a térdén támaszkodik, az arcát a tenyerébe temeti. Magába roskadt. Én összepakoltam a cuccát, és áthoztam Fiókáról.

– Jól fogod itt érezni magad – teszem le a hátizsákját az ágyára. Nem reagál. – Nagyon kényelmesek ezek az ágyak. – A teraszajtóhoz lépek, széthúzom a sötétítőfüggönyt, és a rendezett kert képe tárul a szemem elé. Zöld, ápolt gyep, virágágyások, a domb tetején a ragyogóan fehér Kondor-villa. – Van rendes klíma és tévé, meg saját fürdőszoba. – A hűtést egyből be is kapcsolom, körbenézek a szürke, modern berendezésű szobában. – Akár be is rendezkedhetsz. Hozhatsz valami színes cuccot. Ágytakarót meg ilyen… párnákat.

Jamie meg sem mukkan.

– Kornelius elfogatta Arlót. Már ki is rúgta. Soha nem lesz a kölyökből klántag – folytatom óvatosan. – És már kutat a kémszoftver is. Akinél megtalálják a videót, azt három napra bezárják a pincébe. Csak vizet kaphat. Mindenki tudja, hogy beszélniük sem szabad róla.

– De már látták – motyogja Jamie a tenyerébe.

Hallgatok. Talán nem érdemes letagadni a tényeket. Szörnyű, ami történt, és Jamie ennek megfelelően reagál.

– Itt a birtokon is mindenki látta, ugye? – kérdi halkan. Erőtlenül.

– Fogalmam sincs. Mindenki biztosan nem.

– De hallottak róla.

– Hallottak róla, hogy Arlo egy kis patkány. Itt ő a gonosztevő, nem te. Te nem tettél semmi rosszat.

Jamie rám emeli a vizenyős, vörös tekintetét. Órák óta először néz a szemembe. Az arca merev, de valami hálaféleség csillan a könnyektől összetapadt szempillák között.

– Szabályt szegtem – szól végül fájdalmasan.

– Mert magányosnak érezted magad.

Felzokog.

– Nem így van?

– Miért nem akartál elköszönni? – kérdi keserű mosollyal, majd szipog egy nagyot. Inkább zavarában mosolyog, mint örömében.

– Mert… csak el akartam tűnni. Felsültem, Jamie. Szégyelltem magam. Sőt, még most is szégyellem magamat. – Felsóhajtok, gondolni sem akarok az elmúlt egy hónapra.

– Olyan érzésem volt, hogy… nem is tudom. – A semmibe réved, megijeszt a fókuszálatlan tekintete. Mintha elveszne éppen. Beleveszne a pillanat végtelen sötétségébe.

– Tehetetlennek éreztem magam, amikor bántottak téged. Borzalmas volt. – A tarkómat simogatom, szórakozottan állítok a klímán. Hirtelen túlságosan hideg lett itt.

– Azt hittem, csalódott vagy, amiért nem voltam meg neked – feleli rekedten.

– Azt hitted, azért vagyok bunkó, mert nem fekszel le velem? – kérdem elhűlve. Nem! Egyáltalán nem erről volt szó! – Csak… előjöttek a rossz emlékeim, meg… rémes volt nézni, ahogy bánnak veled. És nem engedted, hogy segítsek.

– Segített volna, ha nem vagy… mindegy… Nem akarom rád kenni. Nem a te felelősséged. – Jamie ismét a semmibe pislog.

– Ha nem vagyok mi? Mondd el! Érdekel.

– Nem is tudom… A flört passzol hozzád, de nem tehetjük… és… egy darabig azt hittem, lehetnél… – Elhallgat. Nagyon megválogatja a szavait.

– Mentor?

A szemét forgatja.

– Barát – nyögi ki, majd felizzik az arcbőre a pírtól. – Mármint, nem olyan járós barát. Nem a pasim. Hanem, nem is tudom… hülyén hangzik ez most, az emberek nem így szokták csinálni… de…

– Lehetünk barátok! – szakítom félbe lelkesen, mire ő valósággal kifújja magát, aztán csak csodálkozva bámul. – Tényleg.

– Tényleg?

– Aha. Miért is ne?

– Te hiszel ebben? Egy fiú és egy lány, akik… hát nem is tudom…

– Nincsen semmi „nem is tudom”! Teljesen biztos vagyok benne, hogy lehetünk barátok! – Az ágyhoz lépek, leülök mellé, és a kezemet nyújtom. Bizonytalan, gyanakvó pillantással rázza meg.

– Akkor nincs több flört, gondolom… – motyogja. Most először tűnik úgy, hogy talán bánná, ha valóban nem lenne több.

– A barátok nem flörtölnek. Tudtommal.

– Nem. Ők nem.

– Viszont… elég sok dolgot csinálnak együtt.

Szipogva hunyorog rám.

– Például?

– Például lemennek vacsora előtt a tengerpartra sétálni. – Ennek még bele kell férnie. Csak körbevezetem Jamie-t a birtokon.

– Ez… – Jamie fanyarul elmosolyodik. – Veszélyesen hangzik.

– Honnan tudjuk, hogy nem működik, ha sosem próbáljuk ki?

Jamie szája szegletében egy halvány kis mosoly jelenik meg. Egyetlen pillanatig tart, de határozottan ott van.

– Van egy csónakom. Hajózunk egyet a part mellett. Nagyon szép ez a sziget, meglátod!

Jamie megtörli a szemét, a farmerzsebéből egy ázott papírzsebkendőt vesz ki, és kifújja az orrát.

– Van hozzá kedved? – kérdem izgatottan.

– Menjünk – feleli szipogva. – Ha tényleg nem találkozunk senkivel.

– Majd úgy intézem, hogy ne találkozzunk senkivel!

Jamie szeme megint könnybe lábad, majd olyan hirtelen és hevesen ölel át, hogy megfagyok egy pillanatra, mielőtt visszaölelném. A teste tűzforró, teljesen át van hevülve, picit megint megrázza a zokogás, a könnyei a nyakamba folynak. Valósággal belefúrja az arcát a bőrömbe. Piheg. A haja az államat csiklandozza, a samponjába most némi dohányfüst szaga vegyül. Vajon az a patkány adott neki cigit is? Azt már kiderítettük, hogy mindketten nagyon csúnyán berúgtak, Arlo folyamatosan ezzel mentegette magát, de cigiről eddig egy szó sem esett.

Megsimítom Jamie hátát, de legszívesebben ökölbe szorítanám a kezemet. Nem fair, hogy Kornelius egy egyszerű formális kirúgással intézte el a dolgot. Nagy, látványos kiközösítést tartottam volna indokoltnak, de a vezér szerint ez szükségtelen. Arlo csak tessék-lássék megrovást kapott. Ez már egy cseppet sem tetszik. A saját kezembe kell vennem az igazságszolgáltatást Jamie-nek.