21. Kael
A kezemet húzza az arany, ólmos léptekkel tartok hazafelé. Látni akarom Sennát, érezni őt, elvenni tőle, amiért magamhoz vettem, és a végén megbizonyosodni, hogy valóban csak erre vágyom tőle. Hogy jó döntés volt eladni a patríciusnak.
A házba belépve ledobom a pénzeszsákot az asztalra, de a súlya velem marad. Azonnal a hálószobába lépek. Senna az ágyamon ül, teljesen meztelen. A tekintete különös. Mély, parázsló, szinte éget, ahogy rám néz. A melle két finom halom a mellkasán, csodálatosan fehér bőrrel borítva, szőke haja lágyan omlik rá. A csípője ívétől viszket a tenyerem, bele akarok markolni. Megdobban a szívem, most azonnal akarom őt.
– Találkoztál az istennőddel? – kérdem halkan. Senna réveteg tekintettel bólint. Felkel az ágyról, elindul felém. A szerszámom fájdalmasan hirtelen merevedik meg. – Mit mondott neked? – Ösztönösen indulok meg felé, mire észbe kapok, már a karomban tartom, a törékeny vállát simogatom, a haja csiklandozza a tenyeremet. Kis galamb, nem bírom tovább! Remélem, felkészültél rám.
Senna nem felel. Mélyen, szomjazva néz a szemembe. Megváltozott az arca. Riadalomnak, bizonytalanságnak nyoma sincs, a vonásai kisimultak, az arca rózsás, az ajka izgatóan piros. Csillog a szeme, vibrál az egész lénye. Mi történt vele?
Szaporán, feszülten veszem a levegőt, a szívem iszonyatos tempót diktál. A kezem lecsúszik a hátán. A fenekébe markolok, magamhoz rántom a csípőjét. Felnyög, a nyakamba karol.
– Mit mondott neked? – hajolok az ajkához. – Mit mondott neked az istennőd? – Kezdem elveszíteni a fejemet. Talán a bor, de sokkal biztosabb, hogy Senna gyönyörű, kék szeme az, ami megrészegít. Senna lábujjhegyre áll, hogy a fülembe suttoghasson. A melle nekem feszül, a karja a vállamba kapaszkodik, az ajka megérinti a cimpámat.
– Hogy háljam el a ma estét veled!
Beleszédülök a szavaiba.
– Felhozom neked az afrodiziákumot – felelem rekedten. Senna a fülembe szuszog, majd az arcomhoz fordul. Csókot lehel rá. Az egész testemben szétárad az érintése, kiélezi az érzékeimet, egyszerre józanít ki és szédít meg minden eddiginél jobban.
– Nincs rá szükségem – mormolja édesen. Forog velem a szoba, csak ő létezik számomra, és úgy szorítom magamhoz, mint a legdrágább kincset a világon.
A combtövéhez kapok, felemelem, ő kapaszkodik belém, körbefon a széttárt lábával, megérzem az ágyéka illatát, elveszi a maradék eszemet.
– Senna – kiáltom elkeseredetten, és az ágyhoz rontok vele.
– A nevem Aria! – nyögi, ahogy az ágyra döntöm.
– Aria. A neved Aria – ismétlem kábán. Levetem a tógámat, a papnő szeme azonnal a szerszámomra téved. Ismét félelem csillan benne.
– Gyöngéd leszek – suttogom. – De a véredre szükségem van.