17. Senna

Elment az eszem! Nem tehetném meg, hogy pogány főzetet iszom, de annyira szomjazom Diana válaszaira, annyira elkeseredetten szeretném tudni, mi a célja velem, miért hagyta, hogy egy gladiátor karmai közé jussak, hogy egyszerűen minden fűszálba belekapszkodom. Talán nem is számít már, hisz így is úgy is kegyvesztett leszek. Csak idő kérdése, hogy megtörjek.

Kael érintése perzsel. A közelségétől tajtékzom, reszketek, az ágyékom megint felforrósodik. A testem teljesen más véleménnyel van erről a barbár férfiról, mint a lelkem.

Ő pedig érzi ezt. Óvatosan simogat, figyeli a rezdüléseimet. Sosem ért még hozzám férfi. Sehogyan sem. Nem tudom, mások érintése milyen, de az övé különös. Kellemes. Arra késztet, hogy közelebb húzódjak hozzá. Ne féljek tőle. Hogy odaadjam magam.

Ezt akarod, Diana? Talán sosem hallottam az igazi hangodat, és ezért hiszem, hogy mást vársz tőlem?

– Mi értelme van, hogy szüzességre és tisztaságra intettek a templomomban, ha nem ez Diana akarata? – bukik ki belőlem a kérdés önkéntelenül. Nem hittem volna, hogy Kael mély vallási munkát végez, és furcsán közel érzem magamhoz, mióta megtudtam róla.

– Csak a templomé voltál, senki másé – feleli nemes egyszerűséggel Kael. – Nem kötöttek a földi dolgok máshová.

– És Diana miért akarna más sorsot nekem?

– Ezt tőle kell megkérdezned, de az isteneket sok minden szolgálhatja. Diadal, áldozat, vagy akár egy gyönyörtől átitatott rítus is.

Borzongok a szavaira, mire ő végigsimít a mellemen. Beránt az alhasam, ismét furcsa melegség árad szét az ágyékomban. Kael minden rezzenésemet nyugtázza. Mintha átlátna rajtam, pontosan tudja, mit tesz velem, és ez megrémít.

– Ha követed a parancsomat, akkor kaphatsz a főzetből – suttogja.

Ezt kéne tennem? Követni a parancsát? Talán Diana akar így elérni? Reszketek a gondolatra.

– Tudom, mi a parancsod, de félek megtenni – felelem elhaló hangon.

– Arra is van módszerem, hogy ne félj annyira. Egy kis bor, amiben belekeverek egy másik gyógynövényt. Olyan ellenállhatatlan vágyat ébreszt benned, amitől egyből elszállnak a kétségeid.

Fátyolosan hallgatom, fogalmam sincs, mit tegyek. Meg fogja tenni velem. A kezében vagyok, el fogja venni a szüzességemet. Talán ki kéne használnom minden lehetőséget, hogy a lehető legkevésbé legyen borzalmas a dolog. Ha Kael igazat mond, akkor találkozhatnék Dianával, és utána meginnám a bort is, amitől elmúlna a félelmem.

De nem ez a legnagyobb árulás a hitemmel szemben? Ha azonnal pogány szertartásoknak vetem alá magam?

– Mit felelsz, Senna? – kérdi szigorúan a gladiátor. Kezdi elveszteni a türelmét. A tisztaságomat akarja, méghozzá minél hamarabb. Nagyot nyelek, a torkomban gombóc nő. Az egyszerűbb utat akarom választani. Nem akarok szenvedni, ha nincsen értelme. Értelmet akarok találni a lét gyötrelmében.

– Szeretném a főzetet. És a bort is – suttogom. Kael metszően kacag fel, a győzelem harsan a torkából. Összerándulok a hangjára, ösztönösen húzódom el tőle, de ő rám veti magát, a teste mázsás súlyként temet be, az ágynak nyom, éget a forróságával. Most meg fogja tenni? Talán csak áltatott minden eddigivel? A bolondját járatta velem, hogy így kínozzon meg?

Az ajka az enyémre tapad, menekülnék, de lehetetlen.

Nem tudok elszökni a sóvárgásom elől.

Engedem, hogy birtokba vegye a számat, a nyelvem az övével együtt mozdul, ösztönösen keresi az utat az ajkai közé. A dárdája a hasamnak préselődik, megint kemény, kész arra, hogy felkenje magát bennem. Fel-alá cikázik az izgalom a gerincem mentén, a combom magától tárul ki, kaput nyit Kaelnek. Ő lejjebb csúszik rajtam, az érzékeny pontomnak nyomja a vesszőjét, a kéj belém nyilall. Mozogni kezd, de nem hatol még belém. Csak kívülről dörzsöl, és bennem megint gyűlik az a túlcsorduló gyönyörűség, ami az esténk elején önkívületig hevített. Semmi ehhez foghatót nem éreztem még. Ez nem lehet bűnös dolog, ha ennyire csodálatos. Ugye nem?

– Kérlek! – suttogom a szájába. – Ha létezik az a tea, akkor adj belőle! Válaszokat akarok!

Kael elhúzódik tőlem, gyöngéd, részeges tekintettel méricskél. Furcsa módon jelenleg egyáltalán nem félek tőle, attól viszont annál inkább, hogy hazudott, és valójában semmilyen főzete nincsen.

– Kérlek, uram! – dünnyögöm.

– Ezer örömmel, Senna! – búgja Kael, azzal felkel rólam, jeges ürességet hagyva maga után. Vacogva ülök fel az ágyon. Az ágyékom nedves, a bimbóm kemény, a testem zsibong. Furcsamód arra vágyom, hogy Kael visszafeküdjön rám, és folytassa, amit elkezdett. Kiverem a fejemből a gondolatait, és úgy, ahogy vagyok, meztelenül és szégyentelenül követem őt a konyhába. Kell nekem az a főzet. Minden kell nekem, amivel Kael a szenvedésemet enyhíteni tudja.